Az 1990-ben New Yorkban elhunyt Szergej Dovlatov az elmúlt évtizedek egyik legolvasottabb orosz írója - művei mind újabb életműkiadásokban jelennek meg, látszólag egyszerű prózastílusának és utánozhatatlan humorának titkát mind újabb tanulmányokban próbálják megfejteni, pályatársai egyre-másra jelentetik meg róla visszaemlékezéseiket. A Puskinland és Ezek vagyunk mi című írásokat tartalmazó kötet után most Dovlatov újabb két kisregényét adjuk közre.

A Kompromisszum első változata 1981-ben jelent meg oroszul, majd nem sokkal később angol fordításban is. A kisregény Dovlatov tallinni újságírói karrierjének sajátos elbeszélése - minden részt egy ténylegesen megjelent cikk vezet be, azaz a "szocialista" újságírás egy-egy tipikus példája, majd a szerző elmeséli, mi történt valójában: milyen tényleges emberi sorsok, bizarr események állnak a tudósítás mögött. Olvashatjuk a Tallinn négyszázezredik lakosának megszületéséről szóló patetikus tudósítást, majd a szomorkásan humoros elbeszélést arról, milyen bajos olyan újszülöttet találni, aki ideológiai szempontokból alkalmas erre a kitüntető címre. Vagy megismerhetjük egy német származású jelentéktelen újságíró történetét, aki a maga csetlő-botló módján folyton szembekerül a rendszerrel.

A kisregényt alkotó elbeszélések állandó motívuma az alkoholizmus, amely úgy-ahogy elviselhetővé teszi a szovjet rendszer idiotizmusához való alkalmazkodás és az ellene való lázadás dilemmáját. Mindez az utolsó kis novellában éri el az abszurditás csúcsát: itt a regénybeli újságírónak a náci fogolytáborokban élve maradt szovjet veteránok éves tartui összejöveteléről kell tudósítás írnia, s persze kiderül, hogy mindannyian szovjet börtönökbe és lágerekbe kerültek a német fogság után, és a hamis pátoszú emlékünnepség után a Gulag borzalmait elevenítik fel. A Külföldi nő 1986-ban jelent meg: ez Dovlatov első olyan kisregénye, amely amerikai élményeiről szól, pontosabban leginkább a 108. utcában élő orosz emigráns kolónia bizarr alakjairól, a számukra ismeretlen kultúrában való evickélésükről. Maruszja, a "külföldi nő" szinte véletlenül került New Yorkba, hiszen a Szovjetunióban pártfunkcionáriusok lányaként gondtalanul élt - csak épp a férfiakkal nem volt szerencséje, s egy újabb magánéleti válság után kisfiával megy Amerikába, mert akkor épp ez a divat. A rengeteg fura alakot felvonultató történet akkor válik frenetikussá, amikor Maruszja újabb szeretője a latin-amerikai Gonzales lesz, aki ráadásul a maga kezdetleges módján kommunista eszméket vall- "Könnyű őt olvasni. Mintha nem követelne különösebb figyelmet, nem akar mindenáron meggyőzni az emberi természettel kapcsolatos következtetéseinek és megfigyeléseinek helyességéről, nem kényszeríti rá magát az olvasóra. Én rendszerint három-négy órás folyamatos olvasással faltam fel a könyveit: mert épp hangvételének e csöppet sem tolakodó jellege miatt oly nehéz elszakadni tőle.

Elbeszélései és kisregényei olvastán az ember önkéntelenül hálás a józan észnek ezért a halk zenéjéért, mely minden bekezdésében hallható. Beszédmódja az olvasót is mérsékletre tanítja, és kijózanítólag hat: ő is olyanná válik, mint Dovlatov, és ez a legjobb terápia, melyet kortársaimnak ajánlhatok, az utódainkról nem is beszélve." Joszif Brodszkij"Dovlatov prózája valójában annak a tömegkultúrának a példája, melyet oly gyakran lenéznek Oroszországban. Azt is mondanám, hogy ez a legmagasabb rendű példája, mellyel az orosz irodalom jelenleg dicsekedhet." Alekszandr Genisz"Dovlatov eleven volt, amit közülünk nagyon kevesekről lehetett elmondani."Pjotr Vajl