"Szolzsenyicin a politikai lágereket írja le. Én a köztörvényeseket. Szolzsenyicin elítélt volt. Én viszont smasszer. Szolzsenyicin szerint a láger maga a pokol. Én pedig úgy gondolom, hogy a pokol mi magunk vagyunk..." - írja Szergej Dovlatov A zóná-ban, amely az orosz lágerirodalom egyik legkülönösebb könyve: 1962 és 1965 között szerzett élményeit dolgozza fel benne, amikor lágerőrként teljesített szolgálatot - s ez a néhány év egész életére meghatározta, hogy mit gondol szabadságról és rabságról, erkölcsről és erkölcstelenségről. A bőrönd elbeszéléseit New Yorkban, a nyolcvanas évek közepén írta Dovlatov - "szovjet" életének jellegzetes epizódjaira emlékezik bennük; a történetek mind egy-egy tárgyhoz kötődnek - ezek voltak abban a bőröndben, melyet Dovlatov magával vitt Amerikába az emigrálásakor -, s eleinte csak jópofa humoruk végül itt is a mélységes abszurditásig fokozódik. A szerzőt egy filmrendezői ambíciókat tápláló barátja rábeszéli, hogy alakítsa Nagy Péter cárt rendszerellenesnek szánt rövidfilmjében: a feltámadt Péter sétálgat Leningrádban, és értetlenül, felháborodva nézi, micsoda borzalmas hely lett Oroszországból. Dovlatov sétálgat hát a cári öltözetben, de a lehető legkisebb feltűnést sem sikerül kiváltania - a sörért komoran sorban álló piások csak kedélyesen megbeszélik, hogy ki állt "a cár" előtt, és ki jött utána.