Mikor elolvasunk egy könyvet, valamilyen hangulatban olvassuk, amelyet az írás lelke ébreszt bennünk. Varga László önéletrajzi írása azokról a közelmúltbeli időkről beszél, amelyekről Radnóti Miklós szavaival elmondhatjuk: oly korban éltünk mi e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt. Varga László könyvének hangja, bármennyire igyekszik palástolni az író: szomorú. A népi demokráciában, és Rákosi Mátyás uralma alatt megtörtént eseményekről nehéz mosolygó arccal írni. Meglehet: nevetséges lenne. Utódpárt tolla kellene a feladathoz. Milyen volt kereszténydemokrata képviselőnek, és ügyvédnek lenni ebben a korban, ez a könyv legsokatmondóbb része. Elénk jönnek a negyvenes évek végének történelemformáló szereplői: Rákosi, Barankovics, Mindszenthy, Kéthly. A korabeli parlament légköre. Mástól nem hallott részleteket ismerhetünk meg a kommunizmus kifogyhatatlan eszköztáráról, amellyel a nép nevében taszítja kínzókamrába a népet. Megbocsátani nagylelkűséget jelent, feledni: balgaságot. Varga László ügyvédként és politikusként életével arról a filozófiáról tett tanúságot, amelyet Ady Endre így fogalmazott meg: “Ember az embertelenségben.” Ecsedi István