kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Broglie, Louis de : Válogatott tanulmányok

  • leírás
  • további adatok
E könyv szerzője az a fizikus, aki elsőként vetette fel a gondolatot: a korpuszkuláris anyagnak ugyanolyan kettősséget kell tulajdonítanunk, mint a fénynek: egyfelől részecske-jelleget, másfelől azonban hullámtermészetet. Ezt a maga idején elképesztő gondolatot a kísérleti fizika hamarosan igazolta, s a fizikust, aki elsőként fogalmazta meg, nagy horderejű felismeréséért a világ 1929-ben Nobel-díjjal jutalmazta. De Broglie tanulmánykötete a nagy felismeréshez vezető út bemutatása mellett további ablakokat nyit a modern fizika és egyben egy nagy fizikus műhelyébe. A szerző ugyanis a húszas években, a „nagy gondolat” közreadása idején megkísérelte az új fizika egy, a „klasszikus”-sal valamiképpen összeférhető értelmezésének kidolgozását. A szaktudomány fejlődése azonban más irányban haladt tovább: a húszas évek végére a kvantummechanika „koppenhágai értelmezés”-nek nevezett, tisztán valószínűségi alapon álló interpretációja aratott győzelmet, mégpedig úgy tűnt, véglegesen és végérvényesen. De Broglie meghajolt az elgondolásai ellen felhozott érvek előtt, magáévá tette a valószínűségi értelmezésén dolgozott s ezt tanította közel három évtizeden át. Az ötvenes évek elején azonban váratlan, s mondhatjuk: drámai fordulat következett, de Broglie visszatért legelső, azóta már csupán történeti érdekességűnek tekintett gondolataihoz… Ennek az útnak a fordulatait, szaktudományi és filozófiai problémák csúcsait ostromló erőfeszítéseit mutatják be a következő tanulmányok. Kötetünket – hasonló jellegű kiadványaink hagyományainak megfelelően – olyan cikkek zárják, amelyekből a nem szorosan vett tudományos kérdéseken töprengő humanista gondolkodó de Broglie arcélének egy-egy vonása is kirajzolódik az olvasó előtt. Lous de Broglie válogatott tanulmányainak gyűjteménye kivételes intellektuális élménnyel gazdagít: a szerző nem csupán nagy fizikus, de egyben nagy egyéniség is, s a francia szellem legjobb hagyományainak örököseként a tiszta és világos fogalmazás mestere, akinek írásai gondolati gazdagságuk mellett intellektuális fényükkel, kristálytiszta logikájukkal és remek stílussukkal ejtik rabul az olvasót.
állapot:
kategória: Könyv > Természettudomány > Matematika, Fizika, Csillagászat >
kiadó: Gondolat, 1968
cikkszám / ISBN: 0024402
kötés: kötve/egészvászon (kiadói, eredeti védőborítóban)
oldalszám: 437
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár