kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Szabad Művészet. A Művészház folyóirata. I. évf. 2. szám. 1912. december.

  • leírás
  • további adatok

Főszerk. Rózsa Miklós.

Tűzve, kiadói papírborítékban. A boríték a gerinc mentén szakadt.

 

[1909 decemberében alakult meg Budapesten a Művészház egyesület, amelynek művészeti igazgatója Rózsa Miklós, az egyesület létrehozója volt. A vezetőségben számos művész helyet kapott (pl. Iványi Grünwald Béla alelnök), de a festőkön és szobrászokon kívül találunk írót (Bródy Sándor), műgyűjtőt (Ernst Lajos) és műkereskedőt (Mihályi Deák Jenő) is, az elnök gróf Teleki Géza országgyűlési képviselő lett. A tiszteletbeli tagok sorába beválasztották a MIÉNK vezető művészeit (Szinyei Merse Pál, Ferenczy Károly, Rippl-Rónai József, Kernstok Károly). Megalakulásától fogva önálló kiállítóhelyiséggel rendelkezett, és programjának középpontjában azok a csoportkiállítások álltak, amelyek a másutt nehezen nyilvánossághoz jutó fiatal művészek számára nyújtottak bemutatkozási lehetőséget. A szabályzat értelmében az alapító művésztagok évente egy művet zsűrimentesen állíthattak ki. A ~ jelentős nemzetközi kiállításokat is szervezett. 1910 tavaszán a Nemzetközi impresszionista kiállításon együtt mutatták be a hazai és a külföldi művészeket. Monet, Cézanne és Van Gogh mellett többek között Matisse és Picasso műveit lehetett látni, az összes kiállított művet magyar gyűjtők kölcsönözték. 1912 januárjában a bécsi Neukunstgruppe kiállításának keretében mások mellett Egon Schiele és Oskar Kokoschka művei jártak Budapesten. 1913 januárjában a ~ reprezentatív kiállítással nyitotta meg Szegfű utcai „Palotáját”, amelyen együtt szerepeltek a különböző csoportosulásokhoz tartozó művészek, mint pl. a nagybányai és a kecskeméti neósok vagy a Nyolcak tagjai. Ebben az évben rendezték meg a Bund Österreichischer Künstler és Gustav Klimt kiállítását, valamint a Nemzetközi posztimpresszionista kiállítást, az utóbbin a magyar művészek többek között Matisse, Picasso, Robert Delaunay vagy Goncsarova társaságában állítottak ki. A folytonosan anyagi nehézségekkel küzdő ~ az évek során különböző forrásokból próbált pénzt szerezni fennmaradásához, ám a Művészklub megalapítása körüli botrányok megosztották a művésztársadalmat, és sokan elpártoltak az egyesülettől, amely 1914 áprilisában végleg megszűnt. A ~ kiállítási tevékenységén kívül más területekre is kiterjesztette működését, rendszeresen szervezett előadásokat, 1912-ben Szabad Művészet, majd 1913-ban Új Művészet címmel folyóiratot adott ki. /artportal/ ]

állapot:
kategória: Könyv > Újság, Folyóirat >
kategória: Könyv > Művészet >
kiadó: Bp., 1912. Művészház Művészeti Egyesület.
cikkszám / ISBN: 0022249
kötés: egyéb (lásd a leírásban)
oldalszám: 24
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár