kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Merle, Robert : Pallos és szerelem

  • leírás
  • további adatok
A Francia história e tizenharmadik s egyben utolsó kötete - hiszen Robert Merle immár nincs köztünk - a francia történelem 1635 és 1661 közötti évtizedeit öleli fel: viharos és dicsőséges korszakot, hiszen ez idő alatt, 1638-ban jön a világra a rég várt trónörökös, a nép által "Istenadtának" nevezett majdani XIV. Lajos, a Napkirály, s a könyv azzal ér véget, hogy legfőbb tanácsosa, Mazarin bíboros halála után a fiatal uralkodó bejelenti: ezentúl nem tart igényt főminiszterre, s országa dolgait egyeduralkodóként maga kívánja irányítani. Addig azonban atyja, XIII. Lajos s a maga útját részben a spanyolok s az osztrákok elleni állandó háborúskodás - megannyi fényes győzelem és csüggesztő vereség - s az összeesküvések végeláthatatlan sora bonyolítja. Az utóbbiak élén hol a király örökkön intrikáló, hatalomvágyó öccse, Gaston, hol maga a királyné, a szépséges, de spanyol atyafiságához a kelleténél hűségesebb Ausztriai Anna áll, de fellázad királya ellen a fő kegyenc, Cinq-Mars is; az ő árulása és kivégzése a regény egyik látványos csúcspontja. A királyi hatalom legfőbb támasza az egymást követő két bíboros-főminiszter, Richelieu és Mazarin; tevékenységük bepillantást enged a politika ma sem tanulságok nélküli boszorkánykonyhájába. Szimbolikus jelentőségű, hogy a két nagy államépítő, Richelieu és XIII. Lajos egyazon évben hunyja le szemét.
állapot:
kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
kiadó: Európa, 2005
cikkszám / ISBN: 9789630779067
kötés: kötve/papír
oldalszám: 344
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Merle, Robert : Mesterségem a halál Merle, Robert : Mesterségem a halál

előjegyezhető

Merle, Robert : Mesterségem a halál Merle, Robert : Mesterségem a halál 800 Ft
Merle, Robert  : Állati elmék Merle, Robert : Állati elmék

előjegyezhető

Merle, Robert : Madrapur Merle, Robert : Madrapur

előjegyezhető

Merle, Robert : Szenvedélyes szeretet Merle, Robert : Szenvedélyes szeretet

előjegyezhető

Merle, Robert : Csikóéveink Merle, Robert : Csikóéveink

előjegyezhető

Merle, Robert : Íme, a király Merle, Robert : Íme, a király

előjegyezhető

Merle, Robert : Csikóéveink Merle, Robert : Csikóéveink

előjegyezhető

Merle, Robert : Malevil Merle, Robert : Malevil

előjegyezhető

Merle, Robert : Jó városunk, Párizs Merle, Robert : Jó városunk, Párizs

előjegyezhető

Merle, Robert : Moncada - Fidel Castro első csatája Merle, Robert : Moncada - Fidel Castro első csatája

előjegyezhető

Merle, Robert : Védett férfiak Merle, Robert : Védett férfiak

előjegyezhető

Merle, Robert : A sziget Merle, Robert : A sziget

előjegyezhető

Merle, Robert : Csikóéveink Merle, Robert : Csikóéveink

előjegyezhető

Merle, Robert : Két nap az élet Merle, Robert : Két nap az élet

előjegyezhető

Merle, Robert : A bálvány Merle, Robert : A bálvány

előjegyezhető

Merle, Robert : A pirkadat Merle, Robert : A pirkadat

előjegyezhető

Merle, Robert : Íme, a király! Merle, Robert : Íme, a király!

előjegyezhető

Merle, Robert : Francia história Merle, Robert : Francia história

előjegyezhető

Merle, Robert : Íme, a király! Merle, Robert : Íme, a király!

előjegyezhető

Merle, Robert : Madrapur Merle, Robert : Madrapur

előjegyezhető

Merle, Robert : Szenvedélyes szeretet Merle, Robert : Szenvedélyes szeretet

előjegyezhető

Merle, Robert : A sziget Merle, Robert : A sziget

előjegyezhető

Merle, Robert : A gyermekkirály Merle, Robert : A gyermekkirály

előjegyezhető

Merle, Robert : Jó városunk, Párizs Merle, Robert : Jó városunk, Párizs

előjegyezhető

Merle, Robert : Malevil Merle, Robert : Malevil

előjegyezhető

Merle, Robert : Védett férfiak Merle, Robert : Védett férfiak

előjegyezhető

Merle, Robert : Moncada - Fidel Castro első csatája Merle, Robert : Moncada - Fidel Castro első csatája

előjegyezhető

Merle, Robert  : Üvegfal mögött Merle, Robert : Üvegfal mögött

előjegyezhető

Merle, Robert : Majomábécé Merle, Robert : Majomábécé

előjegyezhető

Merle, Robert : Védett férfiak Merle, Robert : Védett férfiak

előjegyezhető

Merle, Robert : Liliom és bíbor Merle, Robert : Liliom és bíbor

előjegyezhető

Merle, Robert  : Csikóéveink Merle, Robert : Csikóéveink

előjegyezhető

Merle, Robert : Veszedelem és dicsőség Merle, Robert : Veszedelem és dicsőség

előjegyezhető

Merle, Robert  : Libben a szoknya Merle, Robert : Libben a szoknya

előjegyezhető

Merle, Robert : Állati elmék Merle, Robert : Állati elmék

előjegyezhető

Merle, Robert : Veszedelem és dicsőség Merle, Robert : Veszedelem és dicsőség

előjegyezhető

Merle, Robert : Az élet rózsái Merle, Robert : Az élet rózsái

előjegyezhető

Merle, Robert : Liliom és bíbor Merle, Robert : Liliom és bíbor

előjegyezhető

Merle, Robert : Majomábécé Merle, Robert : Majomábécé

előjegyezhető

Merle, Robert : Az élet rózsái  Merle, Robert : Az élet rózsái 2 500 Ft
Merle, Robert : Veszedelem és dicsőség Merle, Robert : Veszedelem és dicsőség

előjegyezhető

Merle, Robert : Ármány és cselszövés Merle, Robert : Ármány és cselszövés

előjegyezhető

Merle, Robert : A pirkadat Merle, Robert : A pirkadat

előjegyezhető

Merle, Robert : Libben a szoknya Merle, Robert : Libben a szoknya

előjegyezhető

Merle, Robert : A gyermekkirály Merle, Robert : A gyermekkirály

előjegyezhető

Merle, Robert : Az élet rózsái Merle, Robert : Az élet rózsái

előjegyezhető

Merle, Robert  : Liliom és bíbor Merle, Robert : Liliom és bíbor

előjegyezhető

Merle, Robert  : Ármány és cselszövés Merle, Robert : Ármány és cselszövés

előjegyezhető

Merle, Robert : Mesterségem a halál Merle, Robert : Mesterségem a halál 900 Ft
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár