kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Szabó Magda : Mondják meg Zsófikának

  • leírás
  • további adatok
1940 nyarán lettem először bölcsészdoktor, aztán okleveles középiskolai tanár, s kezdtem meg az oktatómunkát a református anyaszentegyház országos hírű leánynevelő intezetében, a Dóczyban, amelynek képét majd az Abigél című regény villantja fel. Lelkes tanár voltam, azzal a titkos céllal kezdtem a tanítást, hátha létesíthető volna olyan iskola is, ahonnan a gyerekek nem kívánkoznak hazamenni, mert szinte mindent megkapnak, tudást, jellemformáló nevelést, a társadalomba való beilleszkedés kiskátéját. 1945-ben szülővárosom adott helyet az újjáépítendő Magyarország első felelős kormányának, s a kultuszminisztérium egyik államtitkára megkérdezte tőlem, felcserélném-e egyházi állásomat minisztériumi szolgálati hellyel. Gondolkodási időt kértem, de hamar igent mondtam, azt hiszem, főleg apám csöndes mondatára: "Még nem tudod, hogy hívnak, mi a valódi elhivatottságod, még azt sem, hol lakol majd véglegesen Most az élet kérdezett meg, felelj az életnek." Feleltem, otthagytam Debrecent, a minisztériumban először filmügyi referens lettem, aztán irodalmi előadó, később miniszteri titkár, közben férjhez mentem, és magánéletemmel párhuzamosan folyt a magyar történelem is. Mire apám célzása világossá vált és megértettem, író vagyok, egy másik író, Szobotka Tibor felesége és alighanem ezentúl Budapest lesz állandó lakóhelyem, már szedhettem is a sátorfámat, mint osztályidegent, eltávolítottak a munkahelyemről pár nappal miniszteri tanácsosi kinevezésem előtt. Férjem nagyjából ugyanakkor vesztette el műsorfő-igazgatói állását a Rádióban Én viszonylag hamar elhelyezkedtem, egy általános fiúiskola alsó tagozatában foglalkoztattak, férjem szenet hordott a Józsefvárosi pályaudvaron, egyikünk se kommentálta érzéseit. Mint írók elnémultunk mindketten, én csak a nyilvánosság számára, mert ötvenhatig és utána még néhány esztendeig a forradalom sebeit gyógyító időszakban csak magam és az asztalom számára három regényt írtam, a Freskó-t, Az őz-t és a Zsófíká-t Akik kizavartak a minisztériumból, meg akartak alázni, de Isten elmosolyodott, mint születésemkor, amikor egy hét életet ígértek nekem az orvosok, és azt mondta odafenn, megint nem számoltak azzal, hogy ő dönt mindenről Nehezen hihető, pedig igaz, én az iskolában a gyerekek között boldog voltam, írói látásom optikája kitágult, egyszerre három nemzedék gondjait ismerhettem meg. Ezekben az években többet hazudtam, mint bármikor életemben, börtönben levő vagy körözött apa gyerekéről beírtam az osztálykönyvbe, az apa tbc-vel kórházban, vagy ha nagy baj volt a szülővel, holtnak nyilvánítottam, erkölcsi érzékem állt a gyerekeket zaklató hatóságok és a kisfiúk közé. Én az elemi oktatás megkezdéséig csak a nagyon művelt értelmiségiek életét ismertem, most enyém lett először a Teréz-, aztán a Józsefváros, gondjaival, titokzatos házaival, sajátságos összetételű lakosságával, a pléh-Krisztussal, aki lábához a legvadabb marxista időkben is naponta friss virág került. Így és ezeken a helyszíneken született meg Zsófika története, amely minden könyvem közt a legnagyobb visszhangot eredményezte, bánatos marxista kritikusok élték át, hogy a könyv megjelenhetett, és hogy a visszhang elnémíthatatlan, mert a Freskó jogát már megvették a nyugatnémetek és nem szerencsés vitát kezdeni a nemzetközi könyvpiaccal. A könyv egyébként, mire nyomdába került, már azonos volt az író pedagógiai végrendeletével, hivatásos író lettem, akkor már az lehettem szégyen nélkül, s így épült be Budapest két kerülete az én életembe is, mint nagy kollégáim, Krúdy vagy Kosztolányi vagy Molnár Ferenc életművébe Zsófika, azaz ha lett volna ilyen tanítványom, a helyszínt tekintve a nyolcadik kerület Horváth Mihály téri iskolájában lett volna található. Mikor első kiadása eltűnt három nap alatt, Isten megint mosolygott, és azt mondta: Na ugye.
állapot:
kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
kategória: Könyv > Ifjúsági- és gyermekirodalom >
kiadó: Európa, 2002
cikkszám / ISBN: 9789630771412
kötés: kötve/papír (kiadói, eredeti védőborítóban)
oldalszám: 335
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Szabó Magda : Az őz / Disznótor Szabó Magda : Az őz / Disznótor

előjegyezhető

Szabó Magda : Régimódi történet Szabó Magda : Régimódi történet 1 200 Ft
Szabó Magda   : Megmaradt Szobotkának Szabó Magda : Megmaradt Szobotkának 1 200 Ft
Szabó Magda : Béla király - Történelmi drámatrilógia a meráni Gertrúd fiáról. Szabó Magda : Béla király - Történelmi drámatrilógia a meráni Gertrúd fiáról.

előjegyezhető

Szabó Magda : Sziget-kék Szabó Magda : Sziget-kék

előjegyezhető

Szabó Magda : Abigél Szabó Magda : Abigél

előjegyezhető

Szabó Magda : Ki hol lakik? Szabó Magda : Ki hol lakik?

előjegyezhető

Szabó Magda : Tündér Lala Szabó Magda : Tündér Lala

előjegyezhető

Szabó Magda : Katalin Street Szabó Magda : Katalin Street

előjegyezhető

Szabó Magda  : The Door Szabó Magda : The Door

előjegyezhető

Szabó Magda : Sziget-kék Szabó Magda : Sziget-kék

előjegyezhető

Szabó Magda : Abigél Szabó Magda : Abigél

előjegyezhető

Szabó Magda : Abigél Szabó Magda : Abigél 1 800 Ft
Szabó Magda : Az ajtó Szabó Magda : Az ajtó

előjegyezhető

Szabó Magda : Freskó Szabó Magda : Freskó

előjegyezhető

Szabó Magda : Álarcosbál Szabó Magda : Álarcosbál

előjegyezhető

Szabó Magda : Születésnap Szabó Magda : Születésnap

előjegyezhető

Szabó Magda : Für Elise Szabó Magda : Für Elise

előjegyezhető

Szabó Magda  : Abigél Szabó Magda : Abigél

előjegyezhető

Szabó Magda : Tündér Lala Szabó Magda : Tündér Lala

előjegyezhető

Szabó Magda : Az ajtó Szabó Magda : Az ajtó

előjegyezhető

Szabó Magda : Álarcosbál Szabó Magda : Álarcosbál

előjegyezhető

Szabó Magda : Bárány Boldizsár. Sziget-kék. Tündér Lala. Szabó Magda : Bárány Boldizsár. Sziget-kék. Tündér Lala.

előjegyezhető

Szabó Magda : Régimódi történet Szabó Magda : Régimódi történet

előjegyezhető

Szabó Magda : Katalin utca / Ókút Szabó Magda : Katalin utca / Ókút

előjegyezhető

Szabó Magda : A Danaida Szabó Magda : A Danaida

előjegyezhető

Szabó Magda : Abigél Szabó Magda : Abigél

előjegyezhető

Szabó Magda : Katalin utca (Első kiadás) Szabó Magda : Katalin utca (Első kiadás) 1 800 Ft
Szabó Magda : Freskó / Mózes egy, huszonkettő Szabó Magda : Freskó / Mózes egy, huszonkettő 1 000 Ft
Szabó Magda : Freskó / A szemlélők Szabó Magda : Freskó / A szemlélők 1 000 Ft
Szabó Magda : Megmaradt Szobotkának Szabó Magda : Megmaradt Szobotkának

előjegyezhető

Szabó Magda : Pilátus [Első kiadás] Szabó Magda : Pilátus [Első kiadás] 1 500 Ft
Szabó Magda : Ókút Szabó Magda : Ókút

előjegyezhető

Szabó Magda : Régimódi történet Szabó Magda : Régimódi történet

előjegyezhető

Szabó Magda  : Abigél Szabó Magda : Abigél

előjegyezhető

Szabó Magda : A szemlélők (1. kiad.) Szabó Magda : A szemlélők (1. kiad.) 1 200 Ft
Szabó Magda : Katalin utca Szabó Magda : Katalin utca

előjegyezhető

Szabó Magda : Ókút Szabó Magda : Ókút 1 000 Ft
Szabó Magda : Régimódi történet Szabó Magda : Régimódi történet

előjegyezhető

Szabó Magda  : Régimódi történet Szabó Magda : Régimódi történet

előjegyezhető

Szabó Magda : Drága Kumacs! - Levelek Haldimann Évának Szabó Magda : Drága Kumacs! - Levelek Haldimann Évának 2 800 Ft
Szabó Magda : Abigél Szabó Magda : Abigél

előjegyezhető

Szabó Magda  : Tündér Lala Szabó Magda : Tündér Lala

előjegyezhető

Szabó Magda : Tündér Lala Szabó Magda : Tündér Lala

előjegyezhető

Szabó Magda  : The Gift of the Wondrous Fig Tree Szabó Magda : The Gift of the Wondrous Fig Tree

előjegyezhető

Szabó Magda : Az őz Szabó Magda : Az őz

előjegyezhető

Szabó Magda : Für Elise Szabó Magda : Für Elise

előjegyezhető

Szabó Magda  : Merszi, Möszjő Szabó Magda : Merszi, Möszjő

előjegyezhető

Szabó Magda : Tündér Lala Szabó Magda : Tündér Lala

előjegyezhető

Szabó Magda : Régimódi történet Szabó Magda : Régimódi történet

előjegyezhető

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár