kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Birtalan Ágnes, Somfai Kara Dávid (szerk.) : Kőember állott a pusztán. Tanulmánykötet Mándoky Kongur István emlékére

  • leírás
  • további adatok
Mándoky Kongur István kun–magyar turkológus (1944–1992) születésének 60. évfordulóján tartott tudományos emlékülés előadásait és egyéb válogatott cikkeket tartalmazó tanulmánykötet gyönyörű fotókkal illusztrálva. – Mándoky Kongur István a kun nyelvemlékek kutatását már egyetemi évei alatt elkezdte. Később az Országos Széchényi Könyvtár, majd a Kőrösi Csoma Társaság munkatársa volt, 1970-től pedig az MTA Belső-Ázsiai Kutatócsoportjában dolgozott. A turkológián kívül a honfoglalás előtti török–magyar kapcsolatok, a magyar őstörténet foglalkoztatta. 1981-ben készült el „A kun nyelv magyarországi emlékei” című kandidátusi disszertációja, amely addigi kutatásainak fontosabb eredményeit tartalmazza, de még korántsem teljes összefoglalója a hazai kun nyelvemlékeknek. Mándoky korai halála miatt disszertációja 1993-ban posztumusz jelent meg. Tartalmazza a „Kun Miatyánk” szövegváltozatait is. Mándoky Kongur István halála 1992. augusztus 22-én következett be. A kengszai temetőben pihen.
állapot:
kategória: Könyv > Néprajz >
kategória: Könyv > Orientalisztika >
kategória: Könyv > Esszé, tanulmány >
kiadó: L'Harmattan, 2008
cikkszám / ISBN: 9789632361291
kötés: fűzve
oldalszám: 214
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár