kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Gonda János : Jazzvilág

  • leírás
  • további adatok
A könyv a Rózsavölgyi kiadó gondozásában jelent meg. Fotókkal gazdagon illusztrált album a jazz világáról. A hazai zenei könyvkiadáa egyik legendás darabja volt Gonda János Jazz - Történet, Elmélet, Gyakorlat című kötete, mely 1965-ben jelent meg, alig néhány évvel a progresszív művészeteket sújtó tilalmi korszak után. Az áttörést jelentő könyv második kiadása 1979-ben készült el. a jazz ekkor már nem volt ismeretlen idehaza: kialakult a maga közönsége, a műfaj pedig helyet kapott a magyar zenei életben. De második kiadás óta is negyedszázad telt el, ami egy évszázados műávészet esetében jelentős idószak. A közelmúlt változásai a jazzre is erősen hatottak. Megváltozott a társadalmi háttér, megváltoztak a gazdasági körülmények, új szervezetek létesültek, és jelentősen átalakult a műfaj mögöttes intézményrendszere. De alapveően megváltozott maga a jazz is. Az új könyvben csak kisebb részben maradt meg a régi anyag (ilyen a történeti áttekintés, amely azonban az utóbbi évtizedeket tárgyaló új fejezetekkel egészült ki), és elmaradt az elméleti rész nagyobb része, amiktől nyilvánvalóan még szélesebb körú érdeklődésre számíthat a kötet. Bővebben foglalkozik viszont a könyv azzal, milyen a jazz belülről. Szól a jazz helyszíneiről, üzleti-gazdasági hátteréről, a politika és a műfaj kapcsolatáról, a társművészetekről, a jazzoktatásról, a médiumokról és intézményekről - és különös részletességgel a magyar jazzéletről. Az alaposan felfrissített informatív adattár, a diszkográfia és bibliográfia egyaránt az sejteti: a könyv az elkövetkező években a jazzbarátok alapkönyve lesz. Gonda János a magyar jazzélet és zenepedagógia neves képviselője. Zenetudományi és zongoraművészi diplomát szerzett a budapesti Zeneakadémián, majd előadóművészként és zeneszerzőként vált ismertté. Szólistaként és együtteseivel számos orszában koncertezett és lemezfevételeket készített. Komponált jazzdarabokat, filmzenét, pantomim- és balettzenét, valamint szimfonikus jazzmúveket. Írói munkásságával megalapozta a magyar jazzirodalmat. Két évtizeden át szerkesztette a Jazz című szaklapot. 1965-ben megszervezte és évtizedeken át vezette a konzervatóriumi jazztanszakot, amely 1990-ben a Liszt Ferenc Zeneaművészeti Egyetem főiskolai tagozatának tanszékévé alakult át. Első elnöke volt a Magyar Jazz Szövetségnek, jelenleg pedig tiszteletbeli elnöke.
állapot:
kategória: Könyv > Művészet > Zene >
kiadó: Rózsavölgyi és Társa, 2004
cikkszám / ISBN: 9789638623850
kötés: kötve/egészvászon (kiadói, eredeti védőborítóban)
oldalszám: 600
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár