Julio Cortázar-életműsorozat.

Merített-e az elbeszélő Cortázar valakitől ihletet, amikor a Játékok címet adta egyik sajátosan csoportosított novellagyűjteményének? És ki lehetett az? A holland művészettörténész és történetbölcselő Huizinga, aki szerint a kultúra és a történelem végeredményben játék? Vagy a komorabban játékos nagy francia, Anatole Francé („A játék: közelharc a sorssal”)? Nem tudjuk. De tény, hogy Cortázarnak akár művészi credója is lehet ez a vallomás: „Nem valamiféle fényűzés, létpótlék a játékosság […], hanem az egyik fő fegyverünk […], amellyel eligazodhatunk az életben. Nem a biliárdjátszma vagy a futballmeccs játékosságáról, hanem egy látásmódról beszélek, amelyben elvesztik szokott rendeltetésüket a dolgok [.. ] A játékos ember találékony, mindig új és új alakzatok világában él és alkot […] Énnekem bizonyos értelemben játéktevékenység az irodalom, erotikus aktus, a szerelem egy formája.” Mégis, ahogy Grendel Lajos mondja egyik, Cortázart méltató írásában: „A játék, a fantasztikum, a spekuláció, a meghökkentés hátterében mindig fölsejlik a létezés drámája. A játéknak egyszer csak tétje lesz, élet és halál kérdésévé transzformálódik.”

„Büszke vagyok rá, hogy én voltam az első, aki közzétett egy Julio Cortázar-szöveget.”
Jorge Luis Borges

„Cortázar örökre úgy él az emlékezetemben, mint olyan ember, akiben csodálatosan ötvöződött az emberi kiválóság a páratlan alkotással.”
Italo Calvino

„Talán az tetszik benne a legjobban, ami Kafkára emlékeztet…„
Jósé Saramago

„Számomra Cortázar a legfomtosabb ember, akit szerencsém volt ismerni.” „Talán akaratlanul is ő volt a legszeretetreméltóbb argentin. Irodalmi szempontból sok az eltérés kettőnk közt, de […] egyetlen regény a latin-amerikai regény, amelyet sokan, együtt írunk.”
Gábriel García Márquez