categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Nyirő József : Isten igájában

  • description
  • additional information
Kiadói, festett, egész-halina kötésben.

Hetedik kiadás.
Az előzéklapon ajándékozási sorokkal.

Az Isten igája alatt egy katolikus pap gyötrődik, aki hívő lélek, hisz mindenben, ami hinni való, Istenben, egyházban, az erkölcsi és világi törvényekben, csak egyben nem tud hinni: a saját papi hivatásában.
Tiszta érzéssel ment, mint félig-serdült fiú a szemináriumba, de nem hivatásból. Inkább azért, mert szegény özvegy anyján, testvérein akart segíteni. Éppen a tiszta érzése volt a veszedelme: nem tudta a papi pályát, mint sokan, talán legtöbben, egyszerűen csak életpályának, foglalkozásnak, kenyérkeresetnek tekinteni. Teljes idealizmussal fogta fel és ezért története mindvégig az idealista folytonos véres súrlódása a világ realitásaival. A szemináriumban az élete még csak belső vívódás önmagával, önmagában való kételkedésével, azokkal a forrongó fiatal ösztönökkel, amelyek szívét az élet, a férfivágyak kiélése felé szorították.
Amint azonban kikerül mint fiatal pap a világba, folytonos összeütközésbe jut azokkal a valóságokkal, melyek körülveszik. Látja és nem bírja közömbösen látni a székely falu népének romlását, melyet a gondozására rendelt hatóságok bürokratikus közönnyel tűrnek, felháborodik ez ellen és nem hogy segíteni tudna, hanem még az egyházi hatóságtól is megrovást kap.
Átéli a faluban a háború kitörését, az első izgalmas hónapokat, a lelkesedés első mámorából való irtózatos kiábrándulást, a szörnyűségek szörnyűségének igazi arcát, a front mögötti életet, a nyomorult kis falu szenvedését, ahol ő is mint plébános folytonos nyomorban él, a csak hasukkal és erszényükkel törődő gonosz papokat, a nép naiv felbuzdulásait és hálátlanságait, a hadikórház borzalmait, aztán a végleges katasztrófát, a román imperiumot, a magyar sors veszendőségét.
E roppant élmények közben pedig mindig ott reszket benne az önmagában és pályájában való bizonytalanság, hol elfojtva a segíteni akarás szenvedélyes impulzusa alá, hol erőre kapva és megint visszanyomva az élő hit és szeretet erejétől.
Végre egy tiszta, szenvedélyes szerelem leszakítja róla a reverendát, amelyen kezdettől fogva hasadások voltak, amelyeket mindig csak jól-rosszul tudott összefoltozni.
condition:
category: Books > Literature > Novel >
publisher: Révai, (1936)
item number / ISBN: 0007088
binding: other (see in details)
pages: 176
language: Hungarian

more from this author

Nyírő József  : Jézusfaragó ember Nyírő József : Jézusfaragó ember

pre-order

Nyírő József : Íme, az emberek! Nyírő József : Íme, az emberek!

pre-order

Nyírő József : Székelyek Nyírő József : Székelyek

pre-order

Nyírő József : Íme, az emberek! Nyírő József : Íme, az emberek!

pre-order

Nyírő József : Madéfalvi veszedelem Nyírő József : Madéfalvi veszedelem

pre-order

Nyirő József : Uz Bence Nyirő József : Uz Bence 1,000 Ft
Nyirő József  : A csillagig érő emberek - Száztíz elbeszélés -  I. kötet (1909-1932) Nyirő József : A csillagig érő emberek - Száztíz elbeszélés - I. kötet (1909-1932)

pre-order

Nyirő József  : Mi az igazság Erdély esetében? Nyirő József : Mi az igazság Erdély esetében?

pre-order

Nyirő József  : Halhatatlan élet Nyirő József : Halhatatlan élet

pre-order

Nyírő József : Halhatatlan élet Nyírő József : Halhatatlan élet

pre-order

Nyírő József : Halhatatlan élet Nyírő József : Halhatatlan élet

pre-order

Nyírő József : Júlia szép leány Nyírő József : Júlia szép leány

pre-order

Nyirő József : Jézusfaragó ember Nyirő József : Jézusfaragó ember

pre-order

Nyirő József : Uz Bence Nyirő József : Uz Bence

pre-order

Nyírő József : Kopjafák Nyírő József : Kopjafák

pre-order

Nyirő József : Jézusfaragó ember Nyirő József : Jézusfaragó ember

pre-order

Nyirő József : Uz Bence Nyirő József : Uz Bence

pre-order

Nyírő József : A sibói bölény Nyírő József : A sibói bölény

pre-order

Nyírő József : Kopjafák Nyírő József : Kopjafák

pre-order

Nyírő József : Kopjafák Nyírő József : Kopjafák

pre-order

Nyírő József : Havasok könyve Nyírő József : Havasok könyve

pre-order

Nyírő József : Az én népem Nyírő József : Az én népem

pre-order

Nyírő József  : A zöld csillag Nyírő József : A zöld csillag

pre-order

Nyírő József : Az én népem Nyírő József : Az én népem

pre-order

Nyírő József : Az én népem Nyírő József : Az én népem

pre-order

Nyirő József : Uz Bence Nyirő József : Uz Bence

pre-order

Nyírő József : Halhatatlan élet Nyírő József : Halhatatlan élet

pre-order

Nyírő József : A sibói bölény Nyírő József : A sibói bölény

pre-order

Nyírő József : Az én népem Nyírő József : Az én népem

pre-order

Nyírő József : Madéfalvi veszedelem Nyírő József : Madéfalvi veszedelem

pre-order

Nyirő József : Havasok könyve Nyirő József : Havasok könyve

pre-order

Nyírő József : Kopjafák Nyírő József : Kopjafák

pre-order

Nyírő József : Néma küzdelem Nyírő József : Néma küzdelem

pre-order

Nyírő József : Székelyek. Elbeszélések és rajzok.  (számozott első kiadás) Nyírő József : Székelyek. Elbeszélések és rajzok. (számozott első kiadás)

pre-order

Nyírő József : A sibói bölény I-II. Nyírő József : A sibói bölény I-II. 2,400 Ft
Nyírő József : A sibói bölény I-II. Nyírő József : A sibói bölény I-II.

pre-order

Nyírő József : Madéfalvi veszedelem Nyírő József : Madéfalvi veszedelem

pre-order

Nyirő József  : Madéfalvi veszedelem Nyirő József : Madéfalvi veszedelem

pre-order

Nyírő József  : A zöld csillag Nyírő József : A zöld csillag

pre-order

Nyírő József : Uz Bence Nyírő József : Uz Bence

pre-order

Nyirő József : Havasok könyve Nyirő József : Havasok könyve

pre-order

Nyírő József : Halhatatlan élet Nyírő József : Halhatatlan élet 1,200 Ft
Nyírő József : Halhatatlan élet Nyírő József : Halhatatlan élet

pre-order

Nyirő József : Havasok könyve Nyirő József : Havasok könyve

pre-order

Nyírő József : Elszántak /Első kiadás/ Nyírő József : Elszántak /Első kiadás/

pre-order

Nyírő József : A zöld csillag Nyírő József : A zöld csillag

pre-order

Nyírő József : Kopjafák Nyírő József : Kopjafák

pre-order

Nyirő József : Havasok könyve Nyirő József : Havasok könyve

pre-order

Nyirő József : Uz Bence Nyirő József : Uz Bence

pre-order

Nyírő József : Madéfalvi veszedelem Nyírő József : Madéfalvi veszedelem

pre-order

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty