kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Nyírő József : Kopjafák

  • leírás
  • további adatok
Szerkesztette és az utószót írta Medvigy Endre.
Illusztrálta Gy. Szabó Béla.

"...Egyik legmaradandóbb s felejthetetlen írásában a székely Kolozsvárra viszi nagybeteg feleségét. Már a tanár sem tud rajta segíteni, az asszony meghal s nincs pénz, nem lehet hazaszállítani. Sokáig vívódik és töprenkedik a székely, végül is felöltözteti a halott asszonyt, s beülteti a vasúti kocsi sarkába, mintha élne, így viszi haza, hogy a honi temetőben pihenjen, hiszen ez volt a végső kívánsága. Az utasok észreveszik, hogy halott utazik, de valami különös érzés fut át rajtuk, s nem szólnak semmit. A kalauzt is megkapja ez az érzés, és szemet huny a dolog felett. "A férfi pedig nem bírja tovább. Csendesen sírni kezdett. A szerelem, boldogság, élet, álom jut eszébe, az együtt töltött idők, tervek, erők, lélek minden, amit ez a kihélt asszony jelent neki. Érezte, hogy valami csodálatosat cselekszik, és az életét adta volna érte A hőssé való növekedésnek új, belső útja jelenik meg elöltünk, s a magyar nép belső méretei, határai. Így még nem láttuk a magyar népet, ez a népélmény már valóban túlnő a realista-naturalista korszak szemhatárán... A magyar ballada új stációja ez: a földmíves magyar arca szépül s tisztul meg benne...
.Kell, hogy Nyírő könyve mindnyájunké legyen, kell, mindnyájan teljesebb magyarok és teljesebb emberek legyünk általa."
Magyar Írás (Kassa), 1933. október
Féja Géza
állapot:
kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
kiadó: Kairosz, [2001]
cikkszám / ISBN: 9789639302839
kötés: kötve/papír (kiadói, eredeti védőborítóban)
oldalszám: 263
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Nyírő József  : Jézusfaragó ember Nyírő József : Jézusfaragó ember

előjegyezhető

Nyírő József : Isten igájában Nyírő József : Isten igájában

előjegyezhető

Nyírő József : Íme, az emberek! Nyírő József : Íme, az emberek!

előjegyezhető

Nyírő József : Székelyek Nyírő József : Székelyek

előjegyezhető

Nyírő József : Íme, az emberek! Nyírő József : Íme, az emberek!

előjegyezhető

Nyírő József : Madéfalvi veszedelem Nyírő József : Madéfalvi veszedelem

előjegyezhető

Nyirő József : Uz Bence Nyirő József : Uz Bence 1 000 Ft
Nyirő József  : A csillagig érő emberek - Száztíz elbeszélés -  I. kötet (1909-1932) Nyirő József : A csillagig érő emberek - Száztíz elbeszélés - I. kötet (1909-1932)

előjegyezhető

Nyirő József  : Mi az igazság Erdély esetében? Nyirő József : Mi az igazság Erdély esetében?

előjegyezhető

Nyirő József : Isten igájában Nyirő József : Isten igájában

előjegyezhető

Nyirő József  : Halhatatlan élet Nyirő József : Halhatatlan élet

előjegyezhető

Nyírő József : Halhatatlan élet Nyírő József : Halhatatlan élet

előjegyezhető

Nyírő József : Halhatatlan élet Nyírő József : Halhatatlan élet

előjegyezhető

Nyírő József : Júlia szép leány Nyírő József : Júlia szép leány

előjegyezhető

Nyirő József : Jézusfaragó ember Nyirő József : Jézusfaragó ember

előjegyezhető

Nyirő József : Uz Bence Nyirő József : Uz Bence

előjegyezhető

Nyirő József : Jézusfaragó ember Nyirő József : Jézusfaragó ember

előjegyezhető

Nyirő József : Uz Bence Nyirő József : Uz Bence

előjegyezhető

Nyírő József : A sibói bölény Nyírő József : A sibói bölény

előjegyezhető

Nyírő József : Havasok könyve Nyírő József : Havasok könyve

előjegyezhető

Nyírő József : Az én népem Nyírő József : Az én népem

előjegyezhető

Nyírő József : Isten igájában Nyírő József : Isten igájában

előjegyezhető

Nyírő József  : A zöld csillag Nyírő József : A zöld csillag

előjegyezhető

Nyírő József : Az én népem Nyírő József : Az én népem

előjegyezhető

Nyírő József : Az én népem Nyírő József : Az én népem

előjegyezhető

Nyirő József : Uz Bence Nyirő József : Uz Bence

előjegyezhető

Nyírő József : Halhatatlan élet Nyírő József : Halhatatlan élet

előjegyezhető

Nyírő József : A sibói bölény Nyírő József : A sibói bölény

előjegyezhető

Nyírő József : Az én népem Nyírő József : Az én népem

előjegyezhető

Nyírő József : Madéfalvi veszedelem Nyírő József : Madéfalvi veszedelem

előjegyezhető

Nyirő József : Havasok könyve Nyirő József : Havasok könyve

előjegyezhető

Nyírő József : Néma küzdelem Nyírő József : Néma küzdelem

előjegyezhető

Nyírő József : Székelyek. Elbeszélések és rajzok.  (számozott első kiadás) Nyírő József : Székelyek. Elbeszélések és rajzok. (számozott első kiadás)

előjegyezhető

Nyírő József : A sibói bölény I-II. Nyírő József : A sibói bölény I-II. 2 400 Ft
Nyírő József : A sibói bölény I-II. Nyírő József : A sibói bölény I-II.

előjegyezhető

Nyírő József : Madéfalvi veszedelem Nyírő József : Madéfalvi veszedelem

előjegyezhető

Nyirő József  : Madéfalvi veszedelem Nyirő József : Madéfalvi veszedelem

előjegyezhető

Nyírő József  : A zöld csillag Nyírő József : A zöld csillag

előjegyezhető

Nyírő József : Uz Bence Nyírő József : Uz Bence

előjegyezhető

Nyirő József : Havasok könyve Nyirő József : Havasok könyve

előjegyezhető

Nyírő József : Halhatatlan élet Nyírő József : Halhatatlan élet 1 200 Ft
Nyirő József : Isten igájában Nyirő József : Isten igájában

előjegyezhető

Nyírő József : Halhatatlan élet Nyírő József : Halhatatlan élet

előjegyezhető

Nyirő József : Isten igájában Nyirő József : Isten igájában

előjegyezhető

Nyirő József : Havasok könyve Nyirő József : Havasok könyve

előjegyezhető

Nyírő József : Elszántak /Első kiadás/ Nyírő József : Elszántak /Első kiadás/

előjegyezhető

Nyírő József : A zöld csillag Nyírő József : A zöld csillag

előjegyezhető

Nyirő József : Havasok könyve Nyirő József : Havasok könyve

előjegyezhető

Nyirő József : Uz Bence Nyirő József : Uz Bence

előjegyezhető

Nyírő József : Madéfalvi veszedelem Nyírő József : Madéfalvi veszedelem

előjegyezhető

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár