categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Kristó Gyula : Írások Szent Istvánról és koráról

  • description
  • additional information
A jelen kötet 18 írást tartalmaz, közös bennük, hogy valamennyi Szent Istvánról és koráról szól. Pályám kezdete óta foglalkoztat első királyunk személye meg időszaka, és évtizedek során több könyvem és legalább kéttucatnyi dolgozatom tárgyául szolgált. A könyvek természetesen élik a maguk életét, de a tanulmányok esendőbbek. Mintegy negyedszáz írásból válogattam ki az itt olvasható 18-at, amelyek 1972 és 1999 között jelentek meg különböző helyeken. Három eddig csak idegen nyelven volt olvasható, hét Szegeden látott napvilágot kis példányszámú kiadványokban, de a fennmaradó nyolcból is számos olyan van, amelynek történészek által kevésbé forgatott folyóiratok adtak helyet. Így hát e 18 tanulmány túlnyomó többsége a legszűkebb szakmát leszámítva ismeretlen maradt. Már csak ezért sem tűnt feleslegesnek kötetbe gyűjtve közreadni ezeket. Hogy ennek éppen 2000-ben jött el számomra az ideje, nem független a Magyar Millenniumtól, a keresztény Magyar Királyság megalapítása 1000. évfordulójától. A tudósnak ilyen alkalmakkor az a dolga, hogy a maga ismereteivel az emlékezés és az ünneplés reális kereteit jelölje ki, és azok tárgyi hitelét biztosítsa. E kötet a részletekről szól, a történelmi személyiség és annak kora apróbb-nagyobb mozaikjait vetíti az Olvasó elé. De persze nemcsak az ördög, hanem legtöbbször a lényeg, a forrásos megalapozottság, a szakszerűség is a részletekben lakozik. Könyvem természetesen nem helyettesíthet egy új, korszerű István monográfiát, de amíg ilyen elkészül (mert el kell készülnie), a 18 tanulmány összessége sok ponton ad képet az istváni életpálya és az István kor fontos kérdéseiről, egyáltalán arról a sorsfordulóról, amely 1000 táján és röviddel azt követően a magyarságnak osztályrészül jutott.
condition:
category: Books > History > Hungarian history >
publisher: Szegedi Középkorász Műhely, 2000
item number / ISBN: 0040939
binding: paperback
pages: 227
language: Hungarian

more from this author

Kristó Gyula : Tanulmányok az Árpád-korról Kristó Gyula : Tanulmányok az Árpád-korról

pre-order

Kristó Gyula    : A feudális széttagolódás Magyarországon Kristó Gyula : A feudális széttagolódás Magyarországon

pre-order

Kristó Gyula : Szent István király Kristó Gyula : Szent István király

pre-order

Kristó Gyula  : Az Árpád-kor háborúi Kristó Gyula : Az Árpád-kor háborúi

pre-order

Kristó Gyula : Az Anjou-kor háborúi Kristó Gyula : Az Anjou-kor háborúi

pre-order

Kristó Gyula : A XI. századi hercegség története Magyarországon Kristó Gyula : A XI. századi hercegség története Magyarországon

pre-order

Kristó Gyula : A rozgonyi csata Kristó Gyula : A rozgonyi csata

pre-order

Kristó Gyula : Levedi törzsszövetségétől Szent István államáig Kristó Gyula : Levedi törzsszövetségétől Szent István államáig

pre-order

Kristó Gyula : Háborúk és hadviselés az Árpádok korában Kristó Gyula : Háborúk és hadviselés az Árpádok korában

pre-order

Kristó Gyula : Az augsburgi csata Kristó Gyula : Az augsburgi csata

pre-order

Kristó Gyula : Magyarország története 895-1301 Kristó Gyula : Magyarország története 895-1301

pre-order

Kristó Gyula : Fejedelmek Álmostól Gézáig Kristó Gyula : Fejedelmek Álmostól Gézáig

pre-order

Kristó Gyula : A korai Erdély (895-1324) Kristó Gyula : A korai Erdély (895-1324)

pre-order

Kristó Gyula : Magyar honfoglalás, honfoglaló magyarok Kristó Gyula : Magyar honfoglalás, honfoglaló magyarok

pre-order

Kristó Gyula  : Magyar historiográfia I. Történetírás a középkori Magyarországon Kristó Gyula : Magyar historiográfia I. Történetírás a középkori Magyarországon

pre-order

Kristó Gyula : Honfoglalás és társadalom Kristó Gyula : Honfoglalás és társadalom 3,000 Ft
Kristó Gyula  : Magyarország története 895-1301 Kristó Gyula : Magyarország története 895-1301

pre-order

Kristó Gyula : A tizenegyedik század története Kristó Gyula : A tizenegyedik század története

pre-order

Kristó Gyula : Az utolsó Árpádok. Minikönyv Kristó Gyula : Az utolsó Árpádok. Minikönyv

pre-order

Kristó Gyula : A vármegyék kialakulása Magyarországon Kristó Gyula : A vármegyék kialakulása Magyarországon

pre-order

Kristó Gyula : Árpád fejedelemtől Géza fejedelemig Kristó Gyula : Árpád fejedelemtől Géza fejedelemig

pre-order

Kristó Gyula : História és kortörténet a Képes Krónikában Kristó Gyula : História és kortörténet a Képes Krónikában 600 Ft
Kristó Gyula : A magyar nemzet megszületése Kristó Gyula : A magyar nemzet megszületése

pre-order

Kristó Gyula : Az Aranybullák évszázada Kristó Gyula : Az Aranybullák évszázada

pre-order

Kristó Gyula : Csák Máté tartományúri hatalma Kristó Gyula : Csák Máté tartományúri hatalma

pre-order

Kristó Gyula : Rubicon 2000/3. - Az Árpád-ház - Egy dicsőséges dinasztia Kristó Gyula : Rubicon 2000/3. - Az Árpád-ház - Egy dicsőséges dinasztia

pre-order

Kristó Gyula : A Kárpát-medence és a magyarság régmúltja (1301-ig) Kristó Gyula : A Kárpát-medence és a magyarság régmúltja (1301-ig)

pre-order

Kristó Gyula : Rubicon 2000/3. - Az Árpád-ház - Egy dicsőséges dinasztia Kristó Gyula : Rubicon 2000/3. - Az Árpád-ház - Egy dicsőséges dinasztia

pre-order

Kristó Gyula  : Az Árpád-kor háborúi Kristó Gyula : Az Árpád-kor háborúi 1,000 Ft
Kristó Gyula : A magyar állam megszületése Kristó Gyula : A magyar állam megszületése

pre-order

Kristó Gyula : A magyar állam megszületése Kristó Gyula : A magyar állam megszületése

pre-order

Kristó Gyula : Nem magyar népek a középkori Magyarországon Kristó Gyula : Nem magyar népek a középkori Magyarországon

pre-order

Kristó Gyula : A történeti irodalom Magyarországon a kezdetektől 1241-ig Kristó Gyula : A történeti irodalom Magyarországon a kezdetektől 1241-ig

pre-order

Kristó Gyula : A magyar nemzet megszületése Kristó Gyula : A magyar nemzet megszületése

pre-order

Kristó Gyula : Az Aranybullák százada Kristó Gyula : Az Aranybullák százada

pre-order

Kristó Gyula : Csák Máté Kristó Gyula : Csák Máté

pre-order

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty