Az első világháború idején, a stylesi kastélyban lépett először színre s derített fel sikeresen egy szövevényes bűnügyet a menekült belga detektív: Hercule Poirot. Évtizedek teltek el azóta, a kastélyból panzió lett, vagy fél - tucatnyi lakója között azonban - ha hihetünk Poirot-nak- egy sorozatgyilkos bujkál.

Poirot-nak pedig bízvást hihetünk, még ha elaggott, sőt tolókocsiba kényszerült is. Igen hamar bebizonyítja levélben odarendelt barátjának, az őszülő, de változatlanul romantikus lelkű Hastings kapitánynak, hogy a "kis szürke sejtek" még épek. Ám Hastingsnek minden eddiginél szokatlanabb, kettős problémával kell szembenéznie: Poirot tudja, de nem árulja el, ki a vendégek közül a gyilkos, továbbá a vendégek között ott van Hastings leánya, Judith is. Nem árulja el, nehogy Hastings lelepleződjék, amint szemügyre venné az illetőt (a tökéletes gyilkosságok elkövetőjére csak tett közben lehet lecsapni) - és Hastingsnek ráadásul egyszerre kell féltenie és gyanúsítania is a leányát. Persze előbb a többieket veszi sorra magában: a nyugdíjas ezredest és feleségét, a megszállott tudóst és unatkozó nejét, a madárbolond agglegényt, a gazdag nemesurat, a beteggondozó nővért... Valamelyiküknek már öt ember halála szárad a lelkén...

A regény különleges helyet foglal el Agatha Christie életművében: csak a halála előtti évben jelenhetett meg, s hogy miért, arra az utolsó oldalakon derül fény.