Carriére, Jean-Claude; Jean Delumeau; Umberto Eco; Stephen Jay Gould : Beszélgetések az idők végezetéről

Sorozat: Memoria Mundi.

Hogyan győzhetjük le az időt, hogyan léphetünk ki belőle, miképpen játszhatunk vele? A Mahábhárata egyik története ezt mutatja be. Egy mester és tanítványa a vidéket járja, s megállnak egy fa alatt. Meleg van, leülnek. A mester így szól a tanítványához: „Látok ott egy kutat. Hozznál nekem vizet?” Az ifjú tanítvány elmegy az ötszáz méterre lévő kúthoz. Ott találkozik egy leánnyal. Megtetszenek egymásnak. Beszédbe elegyednek. A leány elmondja, hogy a szomszédos faluban lakik. A fiatalember felajánlja, hogy viszi a korsóját. Elindulnak a faluba. Amint a történet kibomlik, érezzük, ahogy lassan feltűnik az idő. A lány bemutatja az ifjút a családjának. Meghívják vacsorára. Későre jár. Felajánlják neki, hogy maradjon éjszakára. Ott marad. A fiatalok nagyon tetszenek egymásnak. Az ifjú ember a következő napokat a leánnyal tölti. Végül összeházasodnak. A legény a faluban dolgozik. Gyermekeik születnek. Aztán a leány szülei meghalnak: az élet megy tovább a megszokott kerékvágásban, amikor egy napon a férfinak hirtelen eszébe ötlik… hogy hiszen ő vízért indult! A feleségének már ősz a haja. Őneki pedig eszébe jut, hogy vizet kell vinnie a mesterének, aki a fa alatt vár rá. Ekkor sietve elhagyja a falut, s egy bögre vízzel megérkezik a fához, ami alatt ott találja a mesterét. „Jól van… – mondja az. – Már azt hittem, nem jössz.” Talán az egész történet egyetlen másodperc alatt zajlott le, amíg a pillantása a leányéval találkozott a kútnál? Egy egész élet telt el ezalatt. Vagy talán valójában nem is élte végig ezt az életet? - Jean-Claude Carriére