kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Benedek István : Aranyketrec

  • leírás
  • további adatok
3. kiadás.

1957-ben ​jelent meg az Aranyketrec első kiadása, a hatvanas években további három magyar kiadás követte, s közben megjelent angol, német és szlovák nyelven is. Ifjúkori műveimet leszámítva, első könyvem volt, példányszámát tekintve kétségtelenül legsikeresebb. Bár egy elmegyógyintézet belső életéről szól, egyúttal mégis önéletrajz: annak az öt esztendőnek a története, amit feleségemmel együtt a „pusztán” töltöttem. A puszta szónak itt áttételes értelme is van, hiszen egyfajta emigrációt, önként vállalt – de a körülmények által kikényszerített – száműzetést jelent. Akikkel együtt éltem, azok is száműzöttek voltak, pontosabban számkivetettek: elmebetegek, akiket a társadalom kiközösített magából. Megpróbáltam közös sorsunkat széppé varázsolni, s ez a könyv arról szól: a varázslat sikerült. Húsz-huszonöt év távlatából úgy emlékezem vissza, nem is volt nehéz dolog széppé varázsolni a rámbízottak életét, épp csak emberség s csöppnyi jóakarat kellett hozzá; mégis, ahogy belelapozok a könyvbe, meglepődve látom: mennyit kellett küszködni azért, hogy emberi körülmények közé juttassam a betegeket. Az elmeügyet akartam megreformálni ezzel a könyvvel, az eredmény egészen más lett: a könyv „reformált” engem íróvá – a szó szoros értelmében visszaformált azzá, amire születtem. A közönség szívesebben fogadta a könyvet, mint a szakma, noha teljesen az elmeorvosok nem vonhatták ki magukat a hatása alól: akarva-akaratlan magukévá tettek egyet-mást a „pusztai módszerből”. Húsz év, huszonöt év nagy idő egy ember életében, de az elmebetegek, az elmeorvosok és a hivatalnokok nem sokat változtak ennyi idő alatt – ezért talán helyes, ha újra megjelenik ez a könyv: ugyanolyan aktuális ma is, mint az első kiadás idején volt.
állapot:
kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
kategória: Könyv > Orvosi >
kiadó: Medicina, 1964
cikkszám / ISBN: 0045914
kötés: kötve/egészvászon (kiadói, eredeti védőborítóban)
oldalszám: 385
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár