Az anamorfózis, amely Telek Balázst a legjobban izgatta, görögül visszaváltozást jelent. Aki anamorfózist alkot, az egy vizuális rejtvényt készít, mini labirintust, amelynek csak egy bejárata van, egy kulcsa, pontosabban: egyetlen nézőpontja, ahonnan a látvány egésszé és értelmezhetővé válik.
Az anamorfózis a világ darabokra bontása és újra összerakása, de más-más módokon. Játék a látszattal és a valósággal. Mert, ha Telek Balázs képeire nézünk, mintha egy torz tükör ábrázolását látnánk, vagy egy robbantott ábrát a világról, vagy éppen egy kubista fotót. Mintha valaki elemeire szedte volna, ami látható. De eközben fel is kínálja a helyes látást, de csak egy bizonyos módon. Speciális kulcsot ad kezünkbe ahhoz, amit a legtermészetesebbnek gondolunk, és épp ezért észre sem veszünk, kulcsot a látáshoz. Az Anamoprh igen pontosan elmagyarázza, hogyan is kell a benne szereplő képeket nézni, hogy valóban azt lássuk, ami a fotós célja volt; ehhez néha elég meghatározott szögben tartani a könyvet, de néha adott kép kimásolására, majd összehajtogatására csábít, azaz egy olyan műélvezetre, amelyben magunk is cselekvők vagyunk. Mintha csak úgy élveznénk és érthetnénk meg igazán Bach zongorajátékát, hogy együtt zongorázunk vele. Sok zongorista egyébként pontosan ezt is mondja Bach kapcsán.
A könyv cselekvést, akciót kíván tőlünk, de a hagyományos módon is használhatjuk persze, úgy, hogy síkban kiterítve lapozgatjuk. Ekkor azonban a szétszerelt valóság nem alakul vissza, statikus marad.

további képek