Az Ágoston olvasása közben csak a hagyatékból, 1993-ban került kiadásra. Nagy András szerint a művet asztalfiókban marasztaló feledékenységnek szemléletbeli okai voltak: nem illett a megkomponált életmű egészébe, ugyanakkor egy meghasonulás szemléletes dokumentumának is tekinthető. Ezt azzal magyarázza, hogy Szentkuthy íróságának ideálja a Prae volt, a mű, ami új értelmet adott az írói mesterségnek, és a magyar prózaírás egyik lehetséges változata irányában nyitott kaput. A regényt azonban elutasítás és fanyalgás fogadta, amit később Az egyetlen metafora felé tört meg.

Tehát napló, téma-textúrák, ön- és műelemzések, tervek, ábrándok, önmarcangoló etika- és ethosz-analízisek, udvarló és elutasító vallomások, leírások és fantáziák keverednek ezeken a lapokon, áradó gazdagsággal, olykor megdöbbentően pazar lírával, olykor a matézis bár ugyanennyire megdöbbentő kíméletlenségével, de mindig végtelen, mikroszkopikus precizitással. Azt vélhetnénk, hogy a gondolkodó-érzékelő-alkotó neurózissal megvert szerző téma- és műfaj-gazdagsága valamiféle eklektikus szöveget hoz létre, ami úgy csapong nőtől festményig, gyónástól hipochondriáig, utazástól agyvakító magányig, mint szürrealista álom a valóságra ébredést megelőző pillanatokban – de nem: itt, a lelkesedések és a leselkedések intenzitása mindent szépen a helyére rak.