Békés István „a történetírás törpéjének” nevezte egyik kötete előszavában az anekdotát. Ez a meghatározás jól illett előző kiadásunkban megjelent köteteink kishistóriáira (Új magyar anekdotakincs, Legújabb magyar anekdotakincs); de igaz volta még szembetűnőbb e legfrissebb kötetében. A szerző ért ahhoz, hogy elevenen jellemző, ízes, formás előadásban, kurtán összefogva és csattanókkal tetézve mondja el a világtörténet és a kultúrhistória ismert (és kevésbé ismert) személyeihez kötött apróbb eseményeket, sohasem tévesztve szem elől, hogy térben és időben hiteles – vagy legalábbis hitelesnek elfogadható – kulisszákat állítson az események köré. Így azután anekdotáit úgy adja elő, ahogy azok adott időben, adott személyekkel megtörténtek, illetve: megtörténhettek. S ennél többre egy anekdotakötet nem is vállalkozhat. Mint előző köteteiben, a szerző ezúttal is történelmi alakok, tudósok, írók, művészek csoportjait vonultatja fel,a következő fejezetekre tagolva: 1. Történelmi margináliák – 2. Jogar és pásztorbot – 3. Hadisten papucsban – 4. Pegazusháton – 5. Komédiás históriák – 6. Nagyzenekar – 7. Válátozatok több szólamra – 8. Műteremsarok – 9. Tudományosdi. A kötetet több száz, jórészt korabeli karikatúra illusztrálja, sok köztük klasszikus mestermű, író- és muzsikus-rajzolók alkotásai, önportréja (Caruso Saljapinról, Saljapin önmagáról, Mozart Márie Antoinette-ról és más különleges ábrázolások).