Mark Twain egyik kevéssé ismert művéről van szó, mely -nem lévén ifjúsági irodalom- nem került fel a kötelező olvasmányok listájára sem az Egyesült Államokban, sem Európában. Nem mintha nem lenne lebilincselő olvasmány (nem tudja letenni, aki elkezdte olvasni), vagy ne lenne akár bizonyos értelemben kalandregény. A két hosszabb regény, azaz az Ifjú Sátán krónikája és a 44, a titokzatos idegen 1702-ben illetve 1490-ben játszódik, messze földön, az isten háta mögötti Ausztriában. E két elbeszélésben kamasz-narrátort szerepeltet Twain, s csak az Iskolahegyben halljuk a mindentudó narrátor személytelen hangját, amikor is a titokzatos idegen Tom Sawyer és Huck Finn osztálytársa és játszópajtása lesz. A fiúkat mindhárom esetben fantasztikus kalandok várják, miután felkeresi kisvárosukat egy igen rejtélyes idegen, aki velük időzik a legtöbbet. Ez a megnyerő arcú és kellemes hangú, könnyed mozgású fiatalember most természetfeletti képességekkel rendelkezik: agyagfigurákat gyúr és kelt életre, emberi sorsokon fordít, szerencséssé vagy végzetesen szerencsétlenné téve kiválasztottjait, vagy kiszemelt áldozatait. Számára ugyanis nincs különbség jó és rossz között, hiszen ő nem is ember, hanem angyal: valódi neve Sátán, illetve Negyvennégy, a bukott angyal unokaöccse, de amúgy jó családból való. (Bolobás Enikő)