Fordította, a bevezetést és a jegyzeteket írta Tóth Béla.

Ha van római classicus, ki érdemes arra, hogy fordítás utján az újabb irodalmakban meghonosíttassék: úgy az bizonyára Lucretius „De Rerum Natura" című nagyszerű költeményével. Rómának ünnepeltebb költője nálánál nem volt; egy sincs, kit írói annyiszor emlegetnének s müve, mely magyarúl most lát itt először napvilágot, későbbi műértők által is nemcsak maga nemében, mint tanköltemény páratlannak, de egyszersmind a költői lángész legnemesb szüleményének és a latin irodalom egyik legszebb emlékének ismertetett s ismertetik ma is. Lucretius e költői remeke nem a képzelödés pusztán múlattatásra szánt könnyűded játéka, sem a kebel érzelmének múlékony hatású sovár ömlengése: hanem a vizsgálódó ész gyönyörködtetve oktató komoly és mély tanúlmánya. Benne a vezéreszme és irány magasztos, párosulva a legmeghatóbb modorral. A költő által felkarolt nagyszerű tárgy nem más, mint az öszves érzéki s szellemi világ, a roppant Mindenség, mely már magában egy felséges poézis; s midőn ezzel foglalkozik, az emberiség legfőbb érdekét, az ész felvilágítását s sziv nemesítését veszi célba, a világ alkatásának s Természet törvényeinek megismertetése által; hogy ez úton főből és kebelből az élet fáján rágódó két férget, a tudatlanságot s erkölcstelenséget kiirtván, a halandó nemre nézve e rövid földi létezést fájdalom- s gondtól ment gyönyörélvezetté tegye. Az egész mű voltakép Epikurus természettanának s bölcsészeti rendszerének költői alakba átöltöztetése.