Esszé Kazinczy Gábor magyar fordításában.

Magyar, lengyel és francia nyelven.

D. Molnár István előszavával, Kovács István utószavával.

Adam Mickiewicz, akinek költői fellépése győzelemre vitte a lengyel romantikát, 1798. december 24-én született Zaosiében. Lengyelország, pontosabban a lengyel-litván állam, ekkor már három éve nem létezett Európa térképén. Az egykor csaknem egymillió négyzetkilométert számláló Nemesi Köztársaság közepén a három felosztó hatalom - Ausztria, Poroszország és Oroszország - határai húzódtak.
1832 decemberében jelent meg A lengyel nép és lengyel zarándokság könyvei hatalmas példányszámban (10 000), amelyből számos eljutott lengyel nyelvterületre is, lévén "a leggyakoribb importcikk az irodalmi csempészárúk között". A lengyel nép, mint Európa megfeszített Krisztusa jelenik meg benne és szenvedésének az emberiséget is meg kell váltania.
1855 őszén Törökországba utazott, hogy tekintélyével segítse egy lengyel légió szervezését. Váratlanul érte a halál Isztambul egyik nyomorúságos külvárosában 1855 november 25-én.
Adam Mickiewicz a világirodalom legismertebb lengyel költője. A nagy kortárs, Zygmunt Krazinski megrendültségében is pontosan jellemezte őt: "Nemzedéktársaim számára ő volt a méz és a tej és az epe és a szellemi vér - mi mindnyájan belőle vagyunk. Ihletének hullámhátára emelt és kivetett minket a világba..."
Kovács István

Kazinczy Ferenc unokaöccse, a mindössze tizennyolc éves írójelölt, 1836-ban fordította le magyarra e művét. Részleteit 1839-ben két alkalommal sikerült közöltetnie az "Athenaeum" c. folyóiratban. Most - e részeket nem tekintve - először adjuk közre a kéziratban maradt munkát, követve szerzője helyesírását is, a lengyel eredetivel és az elsőként lefordított francia változattal együtt, amelyből valószínű a magyar fordítás is készült.
Miért volt annyira fontos Kazinczy Gábor (1818-1864) számára, hogy magyar változatot készítsen, és adjon közre? Bizonyára nemcsak maga az irodalmi mű, nemcsak a lengyelek iránti rokonszenv táplálta érdeklődését, hanem mindaz, amit az írónak készülő, de a közéletben, az országgyűlésen jelen levő fiatalember saját nemzetének jelenéről és jövőjéről kiolvasott belőle. És talán a lengyel és a magyar sors párhuzamai is.
D. Molnár István