kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Szentiványi, Nora : A lakás

  • leírás
  • további adatok
Egy fiatal házaspár 1970-ben, egy kis budapesti lakásban összecsomagolja az életét. Csak a kisbabájukat és a bőröndjüket viszik magukkal. A hazájukból, Magyarországról menekülnek, egy félelmen alapuló rendszerből. Gyermekük nagyanyja magára marad.
A lakás ennek a nagymamának a története, melyet az unoka mesél el, már felnőttként, nagy időbeli és térbeli távolságból, egybefűzve mindazt, amit tudhat és amit nem tudhat róla. A regény arról szól, milyen távol élni szeretteinktől, és hogy a menekülés örökre rányomja a bélyegét azokra, akik elmennek, és azokra is, akik maradnak.

Nora Szentiványi 1969-ben született Budapesten, de Göteborgban nőtt fel, Svédországban. 1997 óta Norvégiában él. 2016-ban debütált A lakás című regényével. 2017-ben – egyedülálló módon – első könyves íróként kapta meg a Könyvkereskedők Díját.
állapot:
kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
kategória: Könyv > Szépirodalom > Kortárs magyar szépirodalom >
kiadó: Scolar, 2018
cikkszám / ISBN: 9789632448664
kötés: kötve/papír (kiadói, eredeti védőborítóban)
oldalszám: 198
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár