kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Clarke, A. C. : A jövő körvonalai

  • leírás
  • további adatok
Hol kezdődik a lehetetlen?
"A jövőt megjósolni nem lehet, és minden, akármilyen részletére vonatkozó efféle kísérlet néhány éven belül nevetségességbe fullad. E könyv célja gyakorlatibb és sokkal becsvágyóbb. Nem akarja leírni a jövőt, csupán meghatározni azokat a kereteket, amelyeken belül a lehetséges jövőknek lenniük kell. Ha a korokra úgy tekintünk, mint előttünk elterülő feltérképezetlen és felfedezetlen tájra, az első, amit megkísérelünk, hogy határait felmérjük, és kiterjedéséről valamiképpen tájékozódjunk. Részletes földrajza nyilván ismeretlen marad – míg csak el nem érjük. Néhány kivételtől eltekintve, a jövőnek egyetlen vonására, a technikára szorítkozom, és nem foglalkozom az erre épülő társadalommal. Ez nem jelent olyan erős korlátozást, mint amilyennek tűnik, hiszen a tudomány a jövőn sokkal inkább uralkodni fog, mint amennyire a jelenen uralkodik. Sőt, jövendölés véleményem szerint csakis e téren lehetséges egyáltalán. A fejlődés jelenlegi fokán lehetetlen bármi olyan technikai alkotást elképzelni, amelyet ne lehetne a következő öt évszázad során elérni, ha az általában elérhető. De ennek a szemlélődésnek a szempontjából mindegy, hogy a szóban forgó dolgok tíz vagy tízezer év alatt válhatnak valóra. Csak az az érdekes, hogy mi, és nem az, hogy mikor."
állapot:
kategória: Könyv > Sci-fi >
kategória: Könyv > Természettudomány >
kiadó: Gondolat, 1968
cikkszám / ISBN: 0035145
kötés: fűzve
oldalszám: 243
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár