Ebben a regényben kevés az egyértelmű dolog. Az elbeszélőt például Jevgenyij Antoljevicsnek hívják, aki nem maga az író, csak valamely alteregója. A regény levelekből áll, melynek címzettje egy bizonyos Ferficskin, azaz (Holka László fordításásban) Fityfirics, akiről jobb nem firtatni, kicsoda. A kritikák sok variációt megadtak ugyan, de maradjunk annyiban, hogy ő a mindenkori olvasó. A kiadás fülszövege szerint a regény egyetlen nap eseményeit követi nyomon. Moszkvában, 1982. November 10-én hunyt el Leonyid Brezsnyev, akinek halála korszakos fordulót hozott az ország történetében. Halála napján az író gyászbolyongásra indul a városban egy barátjával, és az ő kacskaringós útjaikról, megfigyeléseikről számolnak be a levelek. Legalábbis a második részben. Mert a könyv első harmada egészen más történetet: a szibériai származású szerző családi legendáriumát írja meg benne, a különféle nagyotmondó nagybácsikról, vallásos és babonás nagyanyákról, szülőkről és gyermekkori önmagáról. Megtalálható benne mindaz a misztifikáció - jó adag iróniával tetézve - ami e műfaj sajátja. A szerző maga is bevallotta, hogy előbb kezdte el írni a családtörténetet, majd egy hirtelen csatolással megtoldotta az ettől merőben különböző, Brezsnyev halálának idejére időzített helyzetelemzéssel. Popov, akit kizártak az Írószövetségből és betiltották műveinek megjelenését levélfüzérében mégis csak emléket állít ANNAK, AKI VOLT nem nevezi néven ). Írás közben az író a maga meztelenségében áll olvasói előtt. Mindaz a kín, elszántság, kötelességtudat és (lustaság) ami az alkotás folyamatának kísérőjelensége, ironikus formában megjelenik imitt-amott, vagyis folyamatosan. A nálunk viszonylag kevéssé ismert szerzőről Szőke Katalin írt a kötet végén értő tanulmányt.