categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

[Gálócsy Árpád] : Közérdekű levelek. X. levél. [I. évf.]: Ki a szociáldemokrata? - 1922. szeptember 15. [Kormányközeli propaganda röpirat]

  • description
  • additional information
Gálócsy Árpád magyar bánya- és kohómérnök, szakíró, aki vezető szerepet játszott az 1920-as évek mérnökmozgalmaiban, és részese volt a jobboldali politikai mozgalmaknak is.
1922-ben kezdte írni Közérdekű levelek című társadalompolitikai röpiratsorozatát.
Közéleti írásaiban elsők között foglalkozott a zsidókérdéssel kizárólag faji, fajvédelmi alapon. A magyarság „faji öntudatát” akarta újjáéleszteni az ún. nemzetellenes, zsidó, szabadkőműves, bolsevik stb. nézetekkel szemben.

A Magyar Mérnökök és Építészek Nemzeti Szövetsége 1922 augusztus 24-én beadványt intézett a m. kir. belügyministerhez:
"...feladatának tűzte ki a munkáskérdésben egy erős. hazafias közvélemény megteremtését, mert — sajnos — tapasztalta, hogy a szociáldemokrata kommunisták a munkásság nagy tömegeit tudják rabságban tartani, és azokat nemzeti és államellenes irányú üzelmeiknél mint fenyegető tömeget felhasználni. E cél elérésére indítottuk meg a Közérdekű Leveleket, melyek kéthetenként tiz-tizezer példányban jelennek meg és névre szóló címzéssel postán küldetnek széjjel.
(...) A költségek fedezésére legelső sorban a legközelebbről érdekelt ipari vállalatokat kívánjuk igénybe venni, ezért arra kérjük Nagyméltóságodat, kegyeskedjék a főispánokat, alispánokat utasítani, hogy a vármegye nagybirtokosait a célnak bizalmasan megnyerjék. "
1924 áprilisától, februárig visszamenőleg a kormány havi 450.000 koronával támogatta meg a kéthetente megjelenő, ingyenes kiadványt.
(Nemzetgyűlési napló, 1926. április 27. - 1926. május 06. ülésnapok)


Hajtva.
condition:
category: Antique Papers, Small Prints > politics >
category: Books > Newspapers, Magazines >
publisher: [Magyar Mérnökök és Építészek Nemzeti Szövetsége], 1922. szept. 15.
item number / ISBN: 0043287
binding: other (see in details)
pages: [4]
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty