Komjáthy Jenő a századvégi magyar líra egyik megújítója. Költészetét mint hidat értelmezhetjük Vajda János és Ady Endre, a romantika és a modernség között. A magyar költészet időről-időre megfeledkezett Komjáthyról, aztán időről-időre ismét fölfedezte.

Szinte teljes elszigeteltségben bontakozott ki lírája, a magyar irodalomban egyedülállóan misztikus-metafizikus verseinek többsége.
A költészet legfőbb lehetőségének a „létprobléma megfejtését” tartotta. Kerülte az alkalmi témákat, s az „abszolút” eszméket, a végső titkokat ostromolta csaknem minden lírai pillanatában. Életkörülményeitől elvonatkoztatva, minden konkrétumot kerülve kereste a kozmoszban és önmagában a létezés lényegét, az isteni igazságot, melyet pályája végső szakaszában megtalálni vélt. Hatott rá Spinoza panteizmusa, Schopenhauer esztétikája, Nietzsche heroizmusa, de Palágyi Menyhért ismerettana és Schmitt Jenő Henrik gnosztikus elmélete is közel állt hozzá.