Mikszáth azt írja Papp Dánielről, hogy két ember él benne: az egyik mély és maró élű filozófus, a másik szelíd költő. „De ez a két ember csak egy fejet visel (és egyért fizet adót), de ezzel az egy fejével három helyett gondolkozik.”
„Az utóbbi években – folytatja Mikszáth – Bródi és Herczeg nagy sikerei közt is magára vonta a figyelmet, leginkább mélységével, filozofikus, kutató elméjével és roppant érzékével a stíl művészetében. Azokhoz az írókhoz tartozik ő, akik előbb lesznek híresek az írók világában, és csak azután a közönségben, holott nálunk megfordítva szokott történni… Papp Dániel megfordítva csinálja (mindenben más ő, mint a többiek), mi már évek óta ismerjük és elismerjük, ahogy mondani szokták nagyfejűnek.” Mikszáth a nagyvonalú gondolkodót becsülte Papp Dánielben, és a „roppant stílusművészt”. Mély gondolkodását Kemény Zsigmondhoz hasonlította, s Papp Dániel matériáját csakugyan legtalálóbban Mikszáthtal kevert Kemény Zsigmondnak mondhatjuk, szelíd, pazar színű románccal oltott balladai anyagnak.

Papp Dániel történeteinek színhelye Bácska. A hétszilvafás kúriák, vidéki udvarházak, patinás és kedves tanyák, hosszú fasorok, jegenyék, zsombékok, fűzfaligetek. A történetek szereplői pedig enervált dzsentrik, finom, törékeny és művelt, zongorázó és álmodozó nemeskisasszonyok, bogaras, különc, kedves karikatúrák, akinek van valamilyen titkuk, csodálatos vagy tragikus múltjuk. A bácskai és dalmát novellák egységes ciklusban hozzák ezeknek a vidékeknek a regényeit, a pusztulás és hősies-lélektani védekezés gesztusait, a szikrázó, déli napfényben, s a betegség szörnyű, csúfolódó groteszkjeit.