categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Mikszáth Kálmán : Szent Péter esernyője

  • description
  • additional information
Sorozat: Tálentum diákkönyvtár.
A kor Jókai mellett legnépszerűbb írója, Mikszáth Kálmán (1847-1910) nem sokkal halála előtt, negyvenéves alkotói jubileumára rendezett ünnepségen azt mondta: "Én már körülbelül megírtam, ami énbennem volt. Megírtam azzal a tudattal, hogy azért nem jár nekem semmi különös érdem: hiszen azért, mert az ember az anyját szereti, még sohasem dicsértek meg senkit. Én csak a hazámat szerettem. Az nem igaz, hogy negyven évig dolgoztam. Én csak mulattam negyven évig." És végül így szólt az őt ünneplő közönséghez: "Méltóztassanak hazaoszolni azzal a tudattal, hogy láttak ma végre egy boldog embert." Szavai nem túlzóak. Mikszáthnak többéves irodalmi próbálkozás, egzisztenciateremtés kísérlete, szegénység után a Tót atyafiak és A jó palócok sikere hozta csak meg az elismerést, az anyagi gondok megszűnését. Pályája ettől fogva töretlenül ívelt fölfelé; újból elvette feleségül azt a nőt, akit nyomorúságos helyzete miatt elhagyni kényszerült. Az írás öröme, az olvasók szeretete, a családi élet nyugalma jogán tarthatta magát boldog embernek. S nem patetikus, fedezet nélküli fordulat beszédében hazája iránt érzett szeretetének bevallása. Tiszta lelkiismerettel tette dolgát mint író, mint szerkesztő, mint képviselő, mint családapa. Az embereket szolgálta, tehát a hazáját is szolgálta. Azzal a bölcs derűvel, mely műveit is jellemzi. Tisztánlátás és elnézés - erre épül kedélyes szigorúsága. Mikszáth Kálmán írásaiban a romantika és a realizmus keveredik; korai műveiben, néhány későbbi alkotásában a romantikus meseszövés és alakteremtés a meghatározó, másutt inkább a realisztikus ábrázolásmód erőteljesebb. Ezért vezet át életműve Jókai Mórtól Móricz Zsigmondhoz; munkássága prózairodalmunk csúcsaihoz sorolható: hatásokat összegez és előremutat. A romantikus hatások és stílusjegyek egyik legszebb megnyilvánulása a Szent Péter esernyője (1895). A regény a szerelem diadalát fogalmazza meg a pénzvágy fölött. A két szálon futó történet két világot rajzol: a glogovai papét és a különc Gregorics Pálét. A pap és faluja meggazdagodását annak az esernyőnek köszönheti, melyet a népek Szent Pétertől eredeztetnek. Az író fricskája, hogy a "csodás" esernyő valójában egy bizarrnak tetsző cselekedet miatt nem hétköznapi: a nyelében rejtette el Gregorics Pál minden pénzét. Tette ezt rajongásig szeretett törvénytelen gyermekéért, szó szerint az ő életét óvta a sóvár rokonságtól. A különc halála megakadályozta, hogy az erkölcsileg jogos örökség a fiúra szálljon. Másképp alakul az esernyő és a benne levő pénz sorsa, mint ahogy az apa eltervezte. S a férfivá serdült gyermek, megsejtve az igazságot, az esernyő nyomába ered. A Szent Péter esernyője bája és derűje teszi, hogy az egyik legolvasottabb regénye ez Mikszáthnak. A mű optimizmusa a szerelem csodatevő erejét példázza. Hiszen a szerelem tényleg legyőzött mindent, még a legnehezebbet is: az emberben rejlő önzést. Hadüzenet a könyv a pénz vélt vagy valós mindenhatóságának.
condition:
category: Books > Children's books > Required reading >
category: Books > Literature > Novel >
category: Books > Children's books >
publisher: Akkord, é.n.
item number / ISBN: 9789636450496
binding: paperback
pages: 187
language: Hungarian

more from this author

Mikszáth Kálmán  : Club és folyosó. Politikai ötletek és rajzok. I. kiadás Mikszáth Kálmán : Club és folyosó. Politikai ötletek és rajzok. I. kiadás

pre-order

Mikszáth Kálmán : Kisértet Lublón Mikszáth Kálmán : Kisértet Lublón

pre-order

Mikszáth Kálmán : Urak és parasztok Mikszáth Kálmán : Urak és parasztok

pre-order

Mikszáth Kálmán : Galamb a kalitkában - Az eladó birtok - Páva a varjuval Mikszáth Kálmán : Galamb a kalitkában - Az eladó birtok - Páva a varjuval

pre-order

Mikszáth Kálmán : Elbeszélések 1888 Mikszáth Kálmán : Elbeszélések 1888

pre-order

Mikszáth Kálmán : Különös házasság Mikszáth Kálmán : Különös házasság

pre-order

Mikszáth Kálmán  : Mikszáth Kálmán művei 8. Mikszáth Kálmán : Mikszáth Kálmán művei 8.

pre-order

Mikszáth Kálmán : Kisebb elbeszélések (1870-1879) Mikszáth Kálmán : Kisebb elbeszélések (1870-1879)

pre-order

Mikszáth Kálmán : Kisregények II. Mikszáth Kálmán : Kisregények II.

pre-order

Mikszáth Kálmán : Jókai Mór élete és kora. I-II. Mikszáth Kálmán : Jókai Mór élete és kora. I-II.

pre-order

Mikszáth Kálmán : Jókai Mór élete és kora Mikszáth Kálmán : Jókai Mór élete és kora

pre-order

Mikszáth Kálmán  : Tót atyafiak ; A jó palócok Mikszáth Kálmán : Tót atyafiak ; A jó palócok

pre-order

Mikszáth Kálmán : A tekintetes vármegye Mikszáth Kálmán : A tekintetes vármegye

pre-order

Mikszáth Kálmán : Galamb a kalitkában - Az eladó birtok - Páva a varjúval Mikszáth Kálmán : Galamb a kalitkában - Az eladó birtok - Páva a varjúval

pre-order

Mikszáth Kálmán : Két választás Magyarországon Mikszáth Kálmán : Két választás Magyarországon

pre-order

Mikszáth Kálmán : Nemzetes uraimék Mikszáth Kálmán : Nemzetes uraimék

pre-order

Mikszáth Kálmán : Tavaszi rügyek. Elbeszélések az ifjuságról Mikszáth Kálmán : Tavaszi rügyek. Elbeszélések az ifjuságról

pre-order

Mikszáth Kálmán : A jó palócok. (Tizenöt apró történet.) Mikszáth Kálmán : A jó palócok. (Tizenöt apró történet.)

pre-order

Mikszáth Kálmán : Akli Miklós cs. kir. udvari mulattató története Mikszáth Kálmán : Akli Miklós cs. kir. udvari mulattató története

pre-order

Mikszáth Kálmán : A beszélő köntös - A lohinai fű Mikszáth Kálmán : A beszélő köntös - A lohinai fű

pre-order

Mikszáth Kálmán : Besztercze ostroma (Egy különc ember története). Mikszáth Kálmán : Besztercze ostroma (Egy különc ember története).

pre-order

Mikszáth Kálmán : Jókai Mór élete és kora Mikszáth Kálmán : Jókai Mór élete és kora

pre-order

Mikszáth Kálmán : A két koldusdiák Mikszáth Kálmán : A két koldusdiák

pre-order

Mikszáth Kálmán : Az apró gentry és a nép Mikszáth Kálmán : Az apró gentry és a nép

pre-order

Mikszáth Kálmán : Urak és parasztok Mikszáth Kálmán : Urak és parasztok

pre-order

Mikszáth Kálmán : Az én kortársaim Mikszáth Kálmán : Az én kortársaim

pre-order

Mikszáth Kálmán : A gavallérok; A demokraták; Ne okoskodj Pista! Mikszáth Kálmán : A gavallérok; A demokraták; Ne okoskodj Pista!

pre-order

Mikszáth Kálmán : Töviskes látogatóban [elbeszélések] Mikszáth Kálmán : Töviskes látogatóban [elbeszélések]

pre-order

Mikszáth Kálmán : A Noszty fiu esete Tóth Marival I-III. Mikszáth Kálmán : A Noszty fiu esete Tóth Marival I-III.

pre-order

Mikszáth Kálmán : Pipacsok a búzában Mikszáth Kálmán : Pipacsok a búzában

pre-order

Mikszáth Kálmán : Szent Péter esernyője. A vén gazember Mikszáth Kálmán : Szent Péter esernyője. A vén gazember

pre-order

Mikszáth Kálmán : Urak és parasztok Mikszáth Kálmán : Urak és parasztok

pre-order

Mikszáth Kálmán : Öreg szekér fakó hám Mikszáth Kálmán : Öreg szekér fakó hám

pre-order

Mikszáth Kálmán : - - művei 9. Kisebb elbeszélések (1870-1879) Mikszáth Kálmán : - - művei 9. Kisebb elbeszélések (1870-1879) 2,800 Ft
Mikszáth Kálmán : - - művei 7. Nagyobb elbeszélések (1871-1895) Mikszáth Kálmán : - - művei 7. Nagyobb elbeszélések (1871-1895) 2,500 Ft
Mikszáth Kálmán : - - művei 11. Kisebb elbeszélések ( Mikszáth Kálmán : - - művei 11. Kisebb elbeszélések (

pre-order

Mikszáth Kálmán : - - művei 8. Nagyobb elbeszélések (1895-1910) Mikszáth Kálmán : - - művei 8. Nagyobb elbeszélések (1895-1910) 2,200 Ft
Mikszáth Kálmán : A gyerekek Mikszáth Kálmán : A gyerekek

pre-order

Mikszáth Kálmán : Az én halottaim - Nekrológok Mikszáth Kálmán : Az én halottaim - Nekrológok

pre-order

Mikszáth Kálmán : Jókai Mór élete és kora I-II. Mikszáth Kálmán : Jókai Mór élete és kora I-II.

pre-order

Mikszáth Kálmán  : Akli Miklós cs. kir.udvari mulattató története Mikszáth Kálmán : Akli Miklós cs. kir.udvari mulattató története

pre-order

Mikszáth Kálmán  : Nagyobb elbeszélések (1895- 1910) Mikszáth Kálmán : Nagyobb elbeszélések (1895- 1910)

pre-order

Mikszáth Kálmán : Nagyobb elbeszélések (1871-1895) Mikszáth Kálmán : Nagyobb elbeszélések (1871-1895)

pre-order

Mikszáth Kálmán : Kisebb elbeszélések (1883-1885) Mikszáth Kálmán : Kisebb elbeszélések (1883-1885)

pre-order

Mikszáth Kálmán : Különös házasság - A szelistyei asszonyok - Akli Miklós - A vén gazember Mikszáth Kálmán : Különös házasság - A szelistyei asszonyok - Akli Miklós - A vén gazember

pre-order

Mikszáth Kálmán : Szent Péter esernyője - Prakovszky, a siket kovács - Két választás Magyarországon - Új Zrínyiász Mikszáth Kálmán : Szent Péter esernyője - Prakovszky, a siket kovács - Két választás Magyarországon - Új Zrínyiász

pre-order

Mikszáth Kálmán : Nemzetes uraimék - A két koldusdiák - A beszélő köntös - Besztercze ostroma Mikszáth Kálmán : Nemzetes uraimék - A két koldusdiák - A beszélő köntös - Besztercze ostroma

pre-order

Mikszáth Kálmán : A fekete város Mikszáth Kálmán : A fekete város

pre-order

Mikszáth Kálmán : A Noszty fiú esete Tóth Marival Mikszáth Kálmán : A Noszty fiú esete Tóth Marival

pre-order

Mikszáth Kálmán  : Kisebb elbeszélések (1893-1910) Mikszáth Kálmán : Kisebb elbeszélések (1893-1910)

pre-order

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty