categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Ferencz Csaba : Szent István király koronája

  • description
  • additional information
Ferencz Csaba a magyar Szent Korona vizsgálatával a Korona 1978-as hazatérése óta foglalkozik négy mérnök társával együtt. Megállapításaik átalakították a Koronáról hagyományosan elfogadott szakmai ismereteket. Õk igazolták és publikálták elõször, hogy a Szent Korona nem egy görög és latin koronából, utólag összeszerkesztett „tákolmány”, hanem gondosan megtervezett és egyetlen mûhelyben kivitelezett mûalkotás.

Errõl szól ez a rendkívül érdekes könyv.

Kiderült például, hogy a Koronán sosem volt tizenkét apostol, a pántokat eleve nyolc apostol kép hordozására tervezték. Az abroncs nem lehetett önálló korona, ezeknek a pántoknak a hordozására készítették. Az is kiderült, hogy a pántokat egy ilyen asszimetrikus abroncshoz tervezték és éppen ezért olyan a szerkezete, hogy a tetején ferde keresztet viselhessen. A keresztet nem a koronát ért sérülések ferdítették el, hanem így készült.

A részletes mûszaki vizsgálatok kiderítették, hogy a Koronán – többek között- három képet utólag kicseréltek, amelyeknek alapján korábban azt hitték, hogy a Korona alsó részét Bizáncból kapta I.Géza királyunk. A csere nyomai igazolták, hogy ezt a három képet a teljes Szent Koronára szerelték fel, nem külön az abroncsra. A többi megfigyelést a regáliákon is elvégezték, amelyek: a palást, jogar, az országalma, és a kard.
condition:
category: Books > History > Hungarian history >
category: Books > Arts > Applied Arts >
publisher: Heraldika, 2002
item number / ISBN: 0026016
binding: hardcover
pages: 180
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty