categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Bácskai Vera - Nagy Lajos (szerk.) : Széchenyi pesti tervei

  • description
  • additional information
Sorozat: Magyar levelestár. A kötet százharminchárom levelét Széchenyi István írta barátainak, munkatársainak, pesti polgároknak és külföldi bankároknak, gyárosoknak, mérnököknek, József nádornak és a bécsi udvar nagy hatalmú képviselőinek. A válogatásból az a történelmi folyamat bontakozik ki az olvasó előtt, amelynek során a múlt század első felében Széchenyi közreműködésével a poros, jellegtelen Pest-Budából az ország fővárosa lett: Budapest, ahogy ő nevezte először „az ország szívét”. A gyűjtemény az 1825-ös keltezésű Kötelező levél-lel, a Magyar Tudós Társaság megalapítására tett felajánlással kezdődik, az utolsót pedig a város érdekeit féltő miniszter Széchenyi írta. Mi minden történt a közben eltelt negyedszázad alatt? Mi és hogyan valósult meg a gróf ötletei közül? Számtalan építményében ma is gyönyörködünk, az általa alapított tudományos, gazdasági, kulturális intézmények hasznát most is élvezzük. 1825-ben kezdeményezésére megindult az Akadémia szervezése, 1827-ben létrehozta a Nemzeti Casinót, ugyanebben az évben az ő javaslatára rendezték az első magyar lóversenyt, a harmincas években szorgalmazta a dunai gőzhajózás kibővítését, ösztönzésére megindult az Óbudai Hajógyár építése, a várost védő gátrendszer fölállítása, hosszú politikai és gazdasági harcok után elkészült Pest első állandó hídjának, a Lánchídnak a terve, 1840-ben működni kezdett a Pesti Hengermalom. Széchenyi közben bekapcsolódik a Nemzeti Színház építése körül zajló küzdelembe, sürgeti a város utcáinak kövezését, a közvilágítás bevezetését, fasorokat, parkokat tervez – a Sétatér első fáit felesége ültette el 1846 márciusában –, uszodák, csónakdák ügyében szervezkedik, sportlövölde, labdaház gondolatával foglalkozik – és vég nélkül sorolhatnánk terveit, javaslatait. Figyelme nemcsak a város fejlesztésére, hanem szépítésére is kiterjed. Fontos volt, hogy elkészüljön a pesti gátrendszer és a hajókikötő, ám hosszú leveleket írt azért is, hogy a csúf raktárakat és műhelyeket lebontsák a Duna-parton, és azt is fontosnak tartotta, hogy milyen legyen egy-egy középület homlokzata. E levélgyűjtemény Széchenyi rendkívül színes egyéniségéhez is kulcsot adhat a mai olvasónak. Közelebb kerülünk a terveiért végtelen odaadásssal és leleményességgel hol érvelve, hol hízelegve, hol a nyilvánosság porondján, hol háttérbe húzódva, ravasz taktikázáshoz folyamodó Széchenyihez is. A leghitelesebb portrét éppen ő állítja elénk – saját leveleivel.
condition:
category: Books > History > Hungarian history >
category: Books > Literature > Novel >
category: Books > History > >
publisher: Szépirodalmi, 1985
item number / ISBN: 0024177
binding: hardcover (in original dust jacket)
pages: 387
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty