Sorozat: Magyarok emlékezete.

Gergely András az író Széchenyi pályáját rajzolja meg. A „legnagyobb magyar” (1791–1860) a magyar irodalom egyik legterjedelmesebb, több ezer oldalt kitevő írói életművét hagyta ránk, amelynek alapzatát gondolatainak, vívódásainak páratlan őszinteségű dokumentumai, 1814–1860 között vezetett naplói alkotják. A naplóval folytatott párbeszéd vezette el Széchenyit a nyilvános megszólaláshoz, nagy reformműveinek megalkotásához. A pályakép megvizsgálja az író Széchenyi világnézetét, műveinek szerkezetét, stílusát, alkotó módszerének jellegzetességeit. Az időrendben haladó tárgyalás elvezet az 1840-es évek vitatkozó Széchenyijéhez, megismerhetjük belőle a Kossuthtal folytatott polémiáját. 1848-ban az írásokban is lecsapódó, összeomláshoz vezető külső és belső konfliktusokat elemzi a szerző, majd minden eddiginél alaposabban tárja fel Széchenyi 1850-es évekbeli, úgynevezett „döblingi” korszakát, amelynek legterjedelmesebb művét, a magyar irodalom legnagyobb szatirikus alkotását, az ún. Nagy Magyar Szatírát köszönhetjük. Az író Széchenyi mögül felsejlik az alkotó ember, a politikus, a reformer képe is – hiszen az író Széchenyi világa maga a reformkor, a tettekben, eszmékben, konfliktusokban gazdag XIX. század.