categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Odze György : Sorstöröttek - Onódy Lajos és Bara Margit története

  • description
  • additional information
Az Onódy-ügy a hatvanas évek legnagyobb elhallgatott botránya volt. Onódy Lajos, a kor legsikeresebb üzletembere, átalakította az idegenforgalmat,ő alapította a Mézes Mackót,ő hozta be az első grillsütőt, motelt és a Wurlitzert. Be akart épülni a politikába, de a kemény oldal nem fogadta be. Csalással, "a társadalmi vagyon megkárosításával" vádolták, börtönbe került, megromlott az egészsége, gyakorlatilag száműzöttként halt meg.
Az Onódy-ügy igazi nagy vesztes azonban Bara Margit, korának egyik legtehetségesebb és legszebb színésznője volt. Neve nemzedékek tudatában összefonódott az Onódy- üggyel, amelynek úgy lett áldozata, hogy részt sem vett benne, sőt Onódyt sem ismerte. Azzal vádolták meg, hogy az Onódy által szervezett orgiákon vett részt, a felső pártvezetés tagjait kényeztette, szórakoztatta. Az 1960-as években vagyunk. Az emberek utánakiabáltak az utcán, obszcén telefonhívásokat, gyalázkodó leveleket kapott, a Nemzeti Színházból el kellett mennie, csak egy-két kolléga védte, a szakma elfordult tőle. Végül úgy döntött, otthagyja a színészetet. Filmekben ugyan szerepelt még, de soha nem tudta megbocsátani a politikusoknak azt, amit vele tettek. Az ő sorsukat törték meg: koncepciós perben az egyikét, koholt vádakkal a másikét.
condition:
category: Books > Arts > Movies, Theater >
category: Books > History > 20th Century, Politics >
publisher: Noran Libro, 2017
item number / ISBN: 9786155667770
binding: paperback
pages: 181
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty