Könyvemben nem állt szándékomban sem az ,,újrafelfedezés nevében" lelkesedni, netán túldimenzionált megállapításokat tenni; sem ,,utókor-kritikusi hévvel" bírálni. Feladatomnak azt tekintettem, hogy a gazdag életművében benne rejlő értékeket - elsősorban műveinek újraolvasásán keresztül - felidézzem.
Tény, hogy Sík Sándor személyét érdemi megbecsülés és általános köztisztelet övezte egész életében. Szépírói és tudományos tevékenysége különösen 1948-ig, nagy elfogadottságnak örvendett. Sajnos ez egyfajta kritikátlansággal is párosult, leginkább a líráját illetően. Majd a XX. század második felétől fokozatosan, különösen a halála után, életművének egésze szorult ki az irodalomtörténet és az esztétikatörténet folyamatából, érdemtelenül. Azonban az elmúlt másfél évtizedben örvendetesen megszaporodtak műveinek újrakiadásai, vélhetően elindítva egy újraértelmezési folyamatot. Könyvemben ehhez nyújtok egy olyan szintézist, mely egyrészt felidézi Sík Sándor cserkészvezetői, piarista tanári, irodalomszervezői, professzori, rendfőnöki és a Vigilia folyóiratot szerkesztő tevékenységét; nagyhatású személyiségét, humanizmusát, nyitottságát. Másrészt a maradandóbbnak bizonyuló Sík Sándor-i művek - egyes versei, a többnyire elfeledett drámái, irodalomtudományi és esztétikai művei - ,,alapos olvasatával" értelmező, fogadtatástörténeti, elemző és részben historikus ismereteket, szempontokat adtam az irodalomtörténet és az esztétikatörténet számára. Alapvető szándékom az életmű alaposabb megismertetése, a Sík Sándor-i szellemiség ,,hagyományának" a felélesztése volt és az, hogy ebbe könyvem olvasója is bekapcsolódhasson.