"A lírai alkatot és költészetét szinte a kezdetektől fogva a „radikális eklekticizmus” legendája övezi. Zalán első verseskönyvében, az 1980-as Földfogyatkozásban népies-szürreális hangot szólaltat meg, hogy nem kis megrökönyödést keltve négy évvel később avantgárd hosszúversekkel és vizuális szövegköltészeti munkákkal jelentkezzék (Álom a 403-as demokráciában; Opus No. 3: KOGA). A kritika ekkor el is kereszteli és el is könyveli a „népies Kassáknak”. Az 1986-os és néhány akvarellben már újérzékeny, újklasszicista vagy neokonzervatív hangvétellel, a drasztikus formabontás után az újromantikus anyagkezeléssel próbálkozik. Az első pályaszakasz mintegy lezárásaként azután az 1988-as, Hagyj még, idő! című kötetet a számvetés szándékával készíti el. „Hogy mit hagyok el? – mondja az év novemberi vallomásában. – Nyilván az ifjúságot, amely ornamentika, hevület, kivagyiság, bátorság, harsányság, cvíderség, romantika, vér, ölelés, kocsma, vörösbor minden második sorban, csavargás, halálközelség – mindent úgysem lehet elsorolni... Kimentek az édeskés ízek a számból, szememből azok a felragyogások, amelyekre egész eddigi költészetemet építettem.” Az 1989-es Borús reggeli üzenetek, ennek megfelelően, Válságlíra alcímmel lát napvilágot, amelyet újabb négyévi elhallgatás és elbizonytalanodás követ. A kilencvenes évek köteteiben, különösen az 1993-as Kívülben és a három évvel későbbi Fénykorlátozásban a versnyelv tárgyiasítására, elszemélytelenítésére, egy szikárabb, sűrítettebb beszédmód kialakítására történik kísérlet." - Vilcsek Béla.