A huszadik század egyik legnagyobb orosz regényének, az Élet és sors-nak az alkotója halála előtt, 1963-ban írta a leninizmus és sztálinizmus bűneiről szóló kisregényét, mely befejezetlenségében is döbbenetes erővel idézi fel a szovjet rendszer borzalmait, s természetesen csak a kommunizmus bukása után jelenhetett meg az író hazájában.

A történet 1957-ben kezdődik, amikor Ivan Grigorjevics visszatér a szibériai lágerből, ahol harminc évig raboskodott. Találkozik egyik rokonával, majd egykori barátjával – s ők, a „szabad” szovjet emberek most, ha csak önmagukban is, számot vetnek életükkel: megalkuvásaikkal, melyek megmentették őket a letartóztatástól vagy a haláltól.

Ivan Grigorjevics pedig, miközben egy szerelem még új értelmet ad az életének, egyre csak ennek a rabságra, szenvedésre, megaláztatásra épülő egész rendszernek a gyökereit kutatja, s mind tisztábban fogalmazódik meg benne az ötvenes évek Oroszországában halálos bűnnek számító gondolat: nemcsak a grúz bandita Sztálin követett el gonosztetteket – a tragédia csírája már a kommunista rendszer kezdeteiben is ott rejlett, és maga Lenin kezdte el kiépíteni a kegyetlen, tömeggyilkos rendőrállamot.

Egy szovjet tudós őrlődése a lelkiismerete és karriervágya között; „a csendes Másenyka” szenvedései a lágerben; az ukrajnai éhínség képei – s közben Ivan Grigorjevics gyötrelmes gondolatai: felkavaró, szívbe markoló fejezetek a huszadik század orosz tragédiájáról.

A nálunk még jobbára ismeretlen Grosszmannak az orosz irodalom nagy klasszikusai között van a helye.

A magyarul egyszer – 1989-ben – már megjelent kisregény újrakiadása után 2012-ben az író főművét, az Élet és sors-ot is meg fogjuk jelentetni.