Kálnoky László 1912. szeptember 5-én született Egerben. 1930-tól a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán tanult. Tanulmányait másodévtől az egri jogi karon folytatta, majd Pécsett szerzett államtudományi doktorátust 1935-ben, s köztisztviselő lett az egri városházán. Húszéves koráig szinte egész Nyugat-Európát bejárta. Első verseskötete 1939-ben jelent meg, a kötetről Weöres Sándor írt érzékeny bírálatot a Nyugatban. 1941-ben minisztériumi állása miatt Budapestre költözött. Súlyos tüdőbetegsége miatt két évet töltött szanatóriumban. 1945. után főelőadóként dolgozott a Belügyminisztériumban, majd ugyanitt könyvtáros lett, de 1953-ban elbocsátották. 1949-től majdnem egy évtizeden át csak fordításai jelenhettek meg, szinte teljesen kiesett az irodalmi köztudatból, ugyanakkor fordításaival a műfaj egyik legnagyobbjává vált. 1954. és 1957. között a Szépirodalmi Könyvkiadó lektora volt, 1957-től szabadfoglalkozású író. 1939 és 1956 között írt költeményeinek egy részét megsemmisítette. Az Élet és Irodalomban 1960-ban megjelent A kegyelet oltára című szatírája botrányt kavart. Támadóihoz szóló válaszversét nem közölték, így újra elhallgatott, csak fordításai jelentek meg. A hatvanas évek végétől kezdődött lírájának új korszaka, élete utolsó húsz évében terjedelmes életművet hozott létre. 1985. július 30-án, utolsó kötetének befejezése után néhány héttel halt meg.