A XX. század '30-as éveiben megjelent Hóman-Szekfű néven ismert Magyar Történet I-II. kötetei a magyar őstörténetet és középkort dolgozta fel. Történészeink számára ma is ez az alapvető összefoglalás. A magyar őstörténet azonban a megjelent összefoglalás után is foglalkoztatta Hóman Bálintot. A források elégtelensége nem engedte számára a késréds lezárását. A társtudományok - elsősorban a régészet és embertan - újabb és újabb eredményei a történész gondolatait tovább vitték, egyes esetekben korábbi véleményét módosításra késztették. Zavarta a fel-felbukkanó dilettantizmus is, amely alkalmanként a társadalomnak vonzóbb "történelmet" kínál, mint a forrásokat szigorú fegyelemmel értelmező kutató. Hóman Bálint ezt a kéziratban és jegyzetekben fennmaradt munkáját - Ősemberek, ősmagyarok - aligha tekintette a téma lezárásának. Olvastakor az az érzésünk, mintha a nagyon sokat tudó kutató meditációját halalnánk a rendkívül szerteágazó, éppen ezért bonyolult témáról. Mint aki tudja, hogy leírt élményének ellenkezője is igaz lehet. Ezt csak a legtöbbet tudó, szerény tudósok tudják érzékeltetni. Történészeinknek, társadalmunknak azonban mindenképp sokatmondó.