categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Kittler, Friedrich : Optikai médiumok

  • description
  • additional information
Sorozat: Techné és theória.
Ford.: Kelemen Pál.


Módszertanilag kényes az a feltevés, mely szerint minden médium szubjektuma az ember. Amikor egy mediális részrendszert annak teljes történeti terjedelmében elemzünk, éppenhogy egy ezzel ellentétes gyanú merül fel, mégpedig, hogy a technikai újítások kizárólag egymásra vonatkoznak, illetve kizárólag egymásra adott válaszok, és hogy éppen ennek az önmagában zajló fejlődésnek az eredménye az érzékekre és szervekre gyakorolt elemi erejű hatás.

Ebben az eladásban – s talán ebben áll hírhedt embertelensége - szisztematikusan megtagadom a lélek vagy az ember újbóli definíciójának kísérletét. Az egyetlen dolog ugyanis, amit ezekről tudhatunk, azok a technikai apparátusok, amelyekről a lélek és az ember a történetük során mindenkor mértéket vesznek.”

Friedrich Kittler (1943) a kortárs német médiatudomány egyik meghatározó képviselje. Optikai médiumok cím könyve a kora-újkortól kezdődően mutatja be a technikai médiumok történetét, a camera obscurától és a laterna magicától a fényképészet, valamint a film feltalálásán át a televízióig és a számítógépig.
condition:
category: Books > Arts > Art history >
category: Books > Arts > Photography >
category: Books > Arts > Movies, Theater >
category: Books > Technical books >
publisher: Magyar Műhely-Ráció, 2005
item number / ISBN: 9789637596438
binding: paperback
pages: 277 p.
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty