"Mi a fenének tépelődöm itt, ebben a tökéletlen világban?"

Rint, a fiatal és sikeres szerzőt 22 évesen kérik fel arra, hogy írjon egy "önregényt". Ez a könyv azután egyszerre lesz hazug és igaz, akárcsak az emlékezés vagy maga az emberi nyelv. Rin élete nihil, a férje - ahogy általában a férfiak - szerinte folyton becsapja, az újságírók, a kiadója és a környezetében lévő emberek pedig egyre csak olyasmiket várnak el tőle, amiket ő nem akar - pontosabban ő mindent és semmit sem akar egyszerre. Mert Rin hisztis és még a saját hisztériája is bosszantja. Az állandó többértelműségek és bizonytalanságok miatt azt kívánja, hogy bárcsak elpusztulna a világ, vagy legalább ő maga.
Az Önregény visszafelé halad az időben, 22 éves korától 15 éves koráig. Rin élete a lelketlen szex és a kusza gondolatok harca, csupa olyan ember fojtásában, akik ugyanúgy saját félelmeik rabszolgái. Közben pedig mániákusan ízekre szed mindent, perverz aktusoktól a szerelmes félreértésekig, mialatt ő maga hullik darabokra. Kanehara ebben a provokatív regényében továbbviszi azt a senkiével össze nem téveszthető hangot, amely a Pirszinget a kígyónak (2003) című műve megjelenésekor világhírűvé tette és meghozta számára Japán legnagyobb szépirodalmi elismerését, az Akutagava-díjat.

"Odakint a nap lemenőben volt. Az utca két oldalán a járókelők unott arccal sétáltak, akár a kutyák, amelyek - mit sem zavartatva magukat az emberek tekintetétől - a dolgukat végzik. A beton felületén feketére színeződtek a kiköpdösött rágógumik, a város pont ugyanúgy nézett ki, mint akármelyik másik napon. Minden pontosan ugyanolyan volt, a megszokott látvány valamilyen okból mégis ürességgel töltött el. Mi a fenének tépelődöm itt, ebben a tökéletlen világban?"