A címlap Sz. Mata János fametszete.

Az Obsidio Patakiana voltaképen II. kötete szerző „Az utolsó nagybotos" című művének. A két kötet igazán osztódás útján szaporodott fel egy kötetből, szakasztott úgy, ahogy a természet legelemibb, legősibb, legegyszerűbb szerkezetű élőlényei. Eleinte csak 9-10 nyomtatott ívet igértek az egymásután felfedezett és elfelejtett folyóiratokból folytatólagosan kiásott történetek. Azután szűk lett számukra a szokványos keret, de még mindig azt hittük, mind egy szálig befogadhatja őket egy a megszokottnál testesebb opus. Végül mégis ketté kellett osztanunk a két régi kálvinista kollégium emlékeit őrző drága, ízes, értékes történeteket, de akkorára meg már ki voltak nyomva az eredetileg egy vaskos műnek szánt ívek. Nem tehettünk egyebet, folytattuk a már megkezdett eredeti lapszámozást, így most kap kézhez az olvasó egy olyan önálló címmel rendelkező s másképen is önálló novella-gyűjteményt, mely a 153. oldalon kezdődik.
Még szerencse, hogy „Az utolsó nagybotos" támadó feszültségű erejéről tanúskodó rajzok után természetes rendszerben következnek az „Obsidio Patakiana" defenzív jellegű krónikás esetei.