Regény
Részlet: „Némely velünk történt dolognak minden részlete és a körülmények, amelyek között rajtunk megesett, oly mélyen vésődnek emlékünkbe, hogy nem tudjuk elfelejteni. Igy vagyok én egy jelenettel, amelyet le akarok irni. Oly világosan merült fel előttem, mintha csak tegnap történt volna. Husz éve épen most, hogy én, Holly Lajos Horace, a cambridgei kollégium egyik kis szobájában ülve, valami matematikai feladattal vesződtem. Egy hét múlva kellett utolsó vizsgámat letenni és úgy tanáraim, mint kollégáim elvárták tőlem, hogy fényes sikerrel tegyem le. Végre kimerülve, becsaptam a könyvemet, a kandallóról pipát vettem le, megtömtem és amint rá akarok gyújtani, a tükörben látszó arcomra esik tekintetem; ez megállított. A gyufa égett, mig meg nem perzselte az újjam hegyét, eldobtam; de még folyton a tükörbe bámultam töprenkedve. – Nos – szóltam végre hangosan – remélem, hogy a koponyám belsejével viszem valamire, mert hogy a külseje ugyan semmit sem ér, az bizonyos. Aki ezt a megjegyzést homályosnak vélné, annak megmondhatom, hogy az külső fogyatkozásaimra vonatkozott. Mert minden huszonkét éves férfi legalább a fiatalság bájával rendelkezik, de tőlem ez is meg volt tagadva.”