categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Yuval-Davis, Nira : Nem és nemzet

  • description
  • additional information
Sorozat: Nemiség és társadalom 4.

Nira Yuval-Davis könyve azt a kérdést veszi szemügyre, hogy a társadalmi nemi viszonyok, illetve a nagy nemzeti történések, folyamatok kölcsönösen milyen módon hatnak egymásra. A nemzetekről és a nacionalizmusról szóló legtöbb elmélet irreleváns tényezőnek tekinti és figyelmen kívül hagyja a társadalmi nem ebben játszott szerepét. Yuval-Davis szerint azonban a nők azok - és nem (csak) a bürokrácia és az értelmiség -, akik újratermelik a nemzetet, méghozzá biológiai, kulturális és szimbolikus értelemben is. A nők bevonása a nemzetekről és nacionalizmusokról szóló diskurzusba nagyon új és csak részlegesen megvalósult fejlemény. Éppen ezért a Nem és nemzet célja, hogy olyan fogalmi keretet vezessen be, amelynek segítségével elemezhetők azok a különféle módok, ahogyan a társadalmi nemről, illetve a nemzetről szóló diskurzus általában összekapcsolódik és egymás révén meghatározódik. A könyv elő kívánja segíteni a nemzetek és nacionalizmusok társadalmi nemi szempontú értelmezését, méghozzá annak szisztematikus vizsgálatával, hogy milyen alapvető módon járulnak hozzá a női(es)ség és férfi(as)ság fogalmai a nemzet vizsgálatának főbb területeihez: a nemzet reprodukciójához, a nemzeti kultúra, illetve a nemzethez kapcsolódó állampolgárság kérdésének vizsgálatához, továbbá a nemzeti konfliktusok és háborúk értelmezéséhez. Fontos ez annak elemzésekor is, hogy a "nő" és a "férfi" kategóriái milyen módon jönnek létre a nacionalista diskurzusokban. Végül kitér a feminizmus és a nacionalizmus közötti összetett kapcsolatra is, amely az átívelő koalíciós politikát mint a feminista politika egyfajta modelljét vázolja föl: ez a megközelítés az identitáspolitika csapdájának elkerülésével igyekszik figyelembe venni, elismerni és áthidalni a nők közötti különbségek nemzeti és egyéb formáit.
condition:
category: Books > Social science >
publisher: Új Mandátum, 2005
item number / ISBN: 9799639494816
binding: paperback
pages: 183
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty