Szebeni Ilona, a könyv szerzője: A politikai helyzet változása lehetővé tette, hogy nyíltan is beszélhessünk végre erről a tragédiáról. "Egyik állomás közelében egy borzalmas esemény tanúja volta. Még nem értünk be a faluba, útkereszteződésnél állt a szerelvény, és a sorompón túl ott állt egy dohány szállító ember a kisfiával, várakoztak egy lovas szekéren. A férfi harminchat-harmincnyolc év körüli, a gyerek úgy tizenhárom-tizennégy éves lehetett. Az orosz katona odaszaladt, lerántotta őket a kocsiról, mind a kettőjüket bevágta a vagonba. Az ember úgy ordított, hogy rossz volt hallgatni. Kiabálta: – Vigyenek akárhová, nem bánom, de a gyereket engedjék el, hadd hajthassa haza a fogatot. A feleségem soha nem fogja megtudni, hová lettünk! Nem hallgattak rá. Vitték. Megindult a vonat, néztem vissza, ameddig láttam, ott állt a két ló gazdátlanul, meg se mozdultak. Várhatta őket este az asszony. Rajtunk kívül más szemtanú nem volt.