La Rochefoucauld Franciaország egyik legnagyobb hercegi családjából származott. Ifjúkora katonáskodással telt, majd politikai összeesküvésekbe keveredett, s ezért száműzetésbe ment, ahonnan XIV. Lajos uralkodása idején tért vissza. Életének ezt a második szakaszát többnyire főúri szalonokban töltötte, barátai szórakoztatására aforizmákat írt. Még megérte, hogy aforizmagyűjteménye többször is megjelent, mindig bővebb változatban. Ez a kötet nem az első magyar fordítás: korábban a Benedek Marcell által fordított gyűjtemény forgott közkézen, ez a kiadás az összes, 641 maximát közli. La Rochefoucauld külön színt képvisel a gondolkodás történetében, igen sötéten látja kora emberi viszonyait, a világ állandóságát és teljes reménytelenségét hirdeti. A szerző szerint az erények legtöbbször álcázott bűnök, az egyéni cselekvés mozgatórugója többnyire az önzés és a hiúság. A látszat és a lényeg összefüggésére figyelt, kimutatva, mi minden rejlik a szavak, a gesztusok, az érzelmek és szokások mögött. Látta, hogy a hazugság az egész társadalmat ellepte; ezért kegyetlen szókimondással mutatja be a már önmagát is becsapó embert. Maximáinak gyűjteménye a 17. századi francia irodalom maradandó alkotása, helye ott van Pascal mellett, mert ő is az emberi alapvető léthelyzetek újragondolására, saját hibáink megítélésére, egyszóval az önmagunkkal való szembenézésre serkent.