categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Manna a hit táplálásához - Szellemnyilatkozatok az Egylet mediumai utján.

  • description
  • additional information
˝Az emberiség erkölcsi haladása és boldogulása mindig azokból az eszmékből és gondolatokból táplálkozott, amelyeket az úgynevezett nagyrahívatott, missziószerű küldetéssel felruházott emberek jelentettek ki, vagy példáztak cselekedeteikben. Isten, a jóságos, szerető mennyei Atya időről időre gondoskodott arról, hogy ilyen vezető, irányító, példaadó emberekben a világnak soha hiánya ne legyen. Amikor Ő jónak látta, elküldötte ezeket a kiválasztott lényeket mint prófétákat, szabadítókat, lelki vezetőket, majd pedig mindezek munkájának betetőzéséül az ő szent Fiát is a testetöltésbe, ők pedig mondották és hirdették, tanították, tették azt amit nekik nem sajátjukból, hanem Isten szelleméből kellett meríteniők, hirdetnők, cselekedniök. Ez a könyv nem emberek műve, hanem alkotása azoknak a tiszta túlvilági szellemlényeknek, akiknek Isten akaratából és engedelméből sugalmazniuk kellett és kell azokat az embereket, akik az isteni kinyilatkoztatás eszközei, médiumai gyanánt erre a hivatásra kiszemeltettek.˝

Korabeli félvászon kötésben, gerincén aranyozott címfelirattal, az első kötéstábla sérült, az utolsó két lap gyűrött, egyébként tiszta, szép állapotban.
A címlapon Tolnay Ödönné a Magyar Teozófiai Társaság elnöke feleségének tulajdonosi bejegyzésével.
condition:
category: Books > Esoteric books > Occultism, spiritualiti >
publisher: A Budapesti Szellembuvárok Egylete, 1902.
item number / ISBN: 0042846
binding: half-cloth bound
pages: 307
language: Hungarian

more images

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty