categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Gergely Jenő; Kristó Gyula; Barta János : Magyarország története előidőktől 2000-ig

  • description
  • additional information
Ez a szintézis az első olyan 21. századi összefoglalás, amely egy kötetben teljes képet igyekszik adni a mögöttünk hagyott évezredről, sőt előtörténetünkről is. Szerzői professzorok, több évtizedes oktatói és kutatói tapasztalattal a hátuk mögött, egyszersmind három nagy múltú egyetem - a budapesti, a debreceni és a szegedi - történészműhelyének méltó reprezentánsai. Tagjai a sokkötetes Magyar Századok című, nagy szakmai- és közönségsikert aratott millenniumi sorozat alkotóközösségének. A könyvben kísérletet tesznek arra, hogy e monumentális vállalkozás eredményeit még közérthetőbb formában az olvasóközönség szélesebb körének közvetítsék. Megőrizve természetesen a Magyar Századok erényeit: a hitelességet, az elfogulatlanságot, a korszerű szemléletet és a tárgyszerű előadásmódot. A sűrített formának köszönhetően ebben az összefoglalásban még inkább kidomborodik a megélt történelem teljességére törekvő ábrázolás, a koncepcióalkotás igénye. A Magyarország története előidőktől 2000-ig című könyv egy Európába talált és ott magának tartósan helyet foglaló nép története. Egy sokat próbált, sok vihar sújtotta, a történelem kataklizmáit legyűrő nemzeté. Egy túlélő, a hosszú idő perspektívájából nézve sikerre ítéltetett országé. Ez a könyv Magyarország balsors motiválta sikertörténetéről szól.
condition:
category: Books > History > Hungarian history >
publisher: Pannonica, 2002
item number / ISBN: 9789639252561
binding: hardcover
pages: 688
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty