Aki hazánk régi lakosainak a római világhatalomhoz való viszonyát attól az időtől kezdve tárgyalná, amikor Augustus elfoglalta a Dráva-Száva közét, olyan hibát követne el, mint az a botanikus, aki egy növény életműködésének megfigyelését csak attól a mozzanattól kezdené, amikor az a földből kibújik, s megfeledkeznék a mag földbejutásáról és a csírázásról, sőt a gyökerek táplálkozásához szükséges mikroszkopikus lények földalatti életközösségétől kezdve a megfelelő talaj s a nedvesség szerepéig mindenről, ami csak szükséges egy biológiai tünemény megértéséhez. De még azzal sem elégedhetünk meg, hogy a római impériumnak Magyarország felé való terjeszkedését első szárnypróbálgatásaitól kezdve vegyük szemügyre, mert a másik nagy ókori kultúrnép előőrsei is eljutottak errefelé, és ezért Róma mellett a görögség északra való hatolását sem feledhetjük el. A kettő összevetéséből fog csak elénk tárulni egy, országunk sorsában állandóan ismétlődő alapvető jelenség: két szembenálló nagy erőtömeg küzdelme földünkért. Valamint az elején, úgy a végén sem metszhetjük ketté egy évszám hóhérbárdjával a római Magyarország históriáját. Hiszen nem egyetlen taglócsapással, hanem évszázados vonaglásban múlt el itt is a rómaiság: először az állami szervezet hullott szét, azután lassan-lassan elnyelték a romanizációt a népvándorlás szűnni nem akaró hullámai. Arról, hogy milyenféle adatokra támaszkodnak megállapításaink, és hogy milyen módszerekkel szólaltathatjuk meg a rendelkezésünkre álló forrásanyagot, a függelékben szólunk. De annyit szeretnék megjegyezni, hogy ez a szerény és bizonyára (már csak terjedelmileg is) fogyatékos ábrázolás lényegében önálló kutatómunkából leszűrt eredményeknek adja első körvonalait.