Ez a könyv az emberi történelem egyik legkegyetlenebb rendszerének végnapjairól szól - azokról az évekről, amikor a szovjet kommunisták fokozatosan elvesztették hatalmukat (ami csak visszatekintve, történelmivé táguló távlatból látszik "viharos gyorsaságúnak"; mindenesetre a küzdelem sokáig kétesélyes volt), és megtörtént az, amit oly kevesen tudtak vagy mertek megjósolni: 1991-ben, az augusztusi puccs bukása után a Szovjetunió megszűnt létezni. David Remnick a The Washington Post moszkvai tudósítója volt az oroszországi rendszerváltás legviharosabb éveiben (1988-tól), sok száz tudósítást küldött lapjának a hol bizarr, már-már bohózatba illő, hol véresen komoly eseményekről, s mindvégig azzal a meggyőződéssel végezte munkáját, hogy újságíróként fantasztikus szerencse érte: egy felmérhetetlen jelentőségű történelmi fordulat szemtanúja, sőt cselekvő részese lehet. S aztán élményeiből megírta ezt a bámulatos könyvet, mely egyszerre regény, történetírás és tényfeltáró újságírás a legmagasabb fokon. Remnick a csavargótól és a sztrájkoló bányásztól kezdve a demokratikus ellenzék legfőbb alakjain és világhírű orosz írókon át a kommunista párt vezetőiig mindenkivel találkozott, interjúk százait készítette, mindig ott volt az események sűrűjében - a fehér házat körülvevő tömegben is 1991 augusztusában, amikor a demokráciát védelmező moszkvaiak azt várták, mikor indulnak meg ellenük a puccsisták tankjai -, és mindent felkutatott, ha kellett pártarchívumokban, ha kellett, régmúlt események túlélőit megkeresve. Beszélt Gorbacsovval, Jelcinnel, Szaharovval, Szolzsenyicinnel és az események még számtalan fő- és mellékszereplőjével. A Lenin sírjá-ért Remnick Pulitzer-díjat kapott; egy recenzens "modem Tocqueville" -nek nevezte, egy másik szerint a könyvet máris be lehet sorolni az orosz történelemről szóló alapművek közé. Richard Pipes, a világhírű amerikai Oroszország-kutató azt írta: "David Remnick könyvének nagy érdeme, hogy testközelből írja le a kommunista rezsim agóniáját."