Tőzsér Árpád : Léggyökerek

A Szlovákiában élő költő verseivel, kritikáival, irodalomtörténeti tanulmányaival, műfordításaival, irodalomszervező munkásságával a szlovákiai magyar irodalom egyik meghatározó egyénisége. A Kossuth-díjas költő 2005-ben írt legújabb verseit tartalmazza ez a kötet.

A kötet szövegeinek egymásutánja egy masszív, jól kivehető gondolati ívet tár elénk. Reményi József Tamás a kötet „pedáns időrendjének egyszerű szerkezetéről” beszél, ami Trójától Jeruzsálemen, Párizson át „egy mai pozsonyi kórteremig” vezet.
Ha ehhez az időrendhez tónusokat társítunk, akkor a kezdet mitikus, személytelen hangütésétől eljutunk a harmadik ciklus (A skarlát betű) személyességéig, ami valóban a lehető legpőrébben, a maga testi egzisztenciájára vetkőztetve mutatkozik meg, már amennyire ezt a szikár versbeszéd lehetővé teheti. A szétesőben levő, halálra készülődő test(iség) képei („részenként oszlom, / most ez a szervem / a vesém / van soron”) közé az ellentétes irányú emlékezés szólamai kerülnek. E kettősséget fogja egybe a kötet utolsó, címadó darabja is, hiszen az „idegenbe”, azaz a halálba, a „semmi”-be, a „kint”-be, a „túl”-ba növő lírai személyiség „szikomorfa léggyökerei” világosan utalnak Mnémoszüné és Léthé egymásrautaltságára, s a kezdet idejébe vonják vissza az olvasást, amely a kötet szövegeit egy önmagát állandóan túlhaladó és egyúttal tárggyá tevő kulturális emlékezés dokumentumaiként foghatja fel. Akár a következő barthes-i idézet is felelevenedhet az olvasóban: „Szavaim hangját makacsul visszamaradó tonalitás kíséri, amely az előző írásmódokból, sőt saját írásmódom múltjából származik. Minden írott nyom lecsapódik, akár egy kémiai elem…”, s így az „írás pontosan az a kompromisszum, amely egy szabadság és egy emlék között köttetett”